Tétre, helyre, befutóra edzik a vezetőket
A döntés nem más, mint ítélet, választás két alternatíva között – állítja Sági György, a Gordio ügyvezető igazgatója. A cég olyan döntéshozatalt és kockázatvállalást támogató tréninget fejlesztett ki, amely a lóversenypályán „edzi” a vezetőket. Miközben igazi felelősség nélkül rizikóztathatnak a menedzserek, a jól ismert „tétre, helyre, befutóra” mottó új értelmet nyer számukra. A szakember szerint egy eredményes vezetőnek elengedhetetlen tulajdonságai közé tartozik, hogy képes felismerni a döntéshelyzetet, időben választ, a döntése kellően átgondolt, majd ezt megvalósítja, és vállalja a következményeket.
Egy döntés meghozatalakor két probléma merülhet fel. Az egyik magának a döntési helyzetnek a felismerése, a másik a döntés meghozatala. Gyakori az úgynevezett döntési paradoxon, amikor a vezető nem mer döntést hozni, vagy halogatja azt. Vagyis dönt arról, hogy még nem dönt. Ez félelem, amely több okra is visszavezethető. Vannak olyan szervezetek, amelyek nem ismerik el a hiba lehetőségét, ezzel nyomás alatt tartva a dolgozóikat. A másik esetben pedig a vezető önmagában nem bízik annyira, hogy képes lenne meghozni egy komolyabb horderejű döntést. Megoldásnak tűnhet a felelősségvállalás súlyának csökkentésére a csoportos döntéshozás. Ez nem megfelelő kiút, hiszen a résztvevők egymást próbálják meggyőzni a saját véleményükről, ami vitává fajulhat, s ez rengeteg időt, pénzt emészt fel. Ennél jobb megoldás, ha a vezető kikéri mások véleményét, de ő dönt, és vállalja a felelősséget.


