Tovább éleződő árverseny
Románia uniós csatlakozásával a vámhatárok lebomlása miatt megnőhet az országba szabadon behozott dohánytermékek mennyisége, amelyek alacsonyabb adótartalmuk miatt olcsóbbak a hazaiaknál, és nem gyarapítják a hazai költségvetést sem, ezért erre az illetékes hatóságoknak fel kell készülniük – mondta el érdeklődésünkre Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke. Fontos feladat lenne az is, hogy a magyar–román határ román oldalán lévő vámmentes üzleteket bezárják szomszédunk csatlakozásával, ez azonban egyelőre nem történt meg.
A romániai határoldalon lévő vámmentes üzletek bezárásának hatására csökkenhet a feketepiac és elvileg nőhet a legális – véli Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. elnöke. Viszont a román és bolgár dohányipari cégek is szabadabban jelenhetnek meg a magyar piacon termékeikkel, és ez tovább élezheti az árháborút. A Continental elnökének becslése szerint az újonnan csatlakozó országokban 30-40 százalékkal kerül kevesebbe a cigaretta előállítása, mint Magyarországon, az olcsóbb áram és munkaerő miatt. Főleg Románia felől jelentős a magánforgalom is, emiatt Sánta János célszerűnek tartaná, ha a behozható cigaretta mennyiségére vonatkozó, jelenleg is érvényben lévő korlátozás jövőre is maradna.
Hasonló véleményen van Komoróczki István, az Imperial Tobacco Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója is, aki szerint korlátozni kell azt a cigarettamennyiséget, amelyet 2007. január 1-jét követően a Romániából és Bulgáriából érkező felnőttek hozhatnak be fejenként, ahogyan azt Ausztria is tette 2004 májusában, Magyarország csatlakozásakor. Egy ilyen intézkedés jogosságát megerősítheti, hogy az Európai Bíróság a közelmúltban egy ítéletében jóváhagyta a hasonló osztrák eljárást.
Nem számítanak ugyanakkor a verseny jelentős erősödésére a két új tagország csatlakozásával a British American Tobacco (BAT) Hungarynél – mondta el Bede Rita, a társaság kommunikációs igazgatója. A piacnak számolnia kell azzal, hogy Romániának és Bulgáriának ugyanolyan derogációs megállapodása lesz az Európai Unióval, mint a visegrádi országoknak volt. Ha hasonló mértékű és ütemű jövedékiadó-emelésre kerül sor a két új tagnál is, mint például két éve Magyarországon, ott is a hazaihoz hasonló folyamatok indulhatnak el, vagyis látványosan megerősödhet a feketepiac, s ennek hatása lehet a hazai illegális piacra is.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szigorú ellenőrzéseinek, az ukrán határzárnak és a csempészek járműveinek elkobzására vonatkozó júliusban bevezetett rendelkezésnek köszönhetően 2005-höz képest az idén némi növekedés tapasztalható a legális cigarettaforgalomban – közölte Patai András. A hazai dohánypiac többi szereplője is bővülésről számolt be a legális értékesítésben, köszönhetően a vámhatóságok hatékonyabb működésének.
Az Imperial Tobacco Magyarország értékelése szerint 2006 első három negyedévében mintegy 15 százalékkal erősödött a hazai legális cigarettapiac. A Continental Dohányipari Zrt. elnöke is elismerően szól a VPOP tevékenységéről, ami szerepet játszik abban, hogy az idén néhány százalékkal bővül a cég forgalma, ugyanakkor a rendkívül éles árverseny miatt a nyereségük nem nő ebben az évben. Enyhe gyarapodásról számolt be az év eltelt kilenc hónapjában a legális piacon Bede Rita is, ezzel párhuzamosan kismértékben visszaszorult az adózatlan termékek forgalma. A változás a BAT kommunikációs igazgatója szerint a kiszámítható jövedékiadó-politikának és a VPOP határozott fellépésének köszönhető.
Az augusztusig tartó kedvező folyamat ugyanakkor az Imperial Tobacco tapasztalatai szerint mintha megtorpant volna szeptemberben és októberben, ugyanis Kelet-Magyarországon ismét csökkent az olcsó, hazai legális dohánytermékek iránti kereslet.
A Világgazdaság értesülései szerint a vám- és pénzügyőrség a pénzügyi tárcával közösen olyan jogszabály-módosítást készít elő, amely megakadályozza a korlátlan cigarettabehozatalt. Az uniós általános szabályok szerint 800 szál cigarettát lehet egyik tagországból a másikba vinni, efölött már kereskedelmi mennyiségnek minősítik az árut. Néhány ország az átlagosnál szigorúbban húzta meg a határt, így például Ausztria megtiltotta, hogy az ott letelepedettek 25 szálnál többet vigyenek be Magyarországról. A most készülő törvénymódosítás nem a mennyiségi korlátozást célozza, hanem azt, hogy a román határszakaszon az uniós csatlakozás után is megmaradjon a vámhatóság jövedéki ellenőrző szerepe. VG


