BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb gyanús ügyletek

Két újabb problémás szerződést tárt fel a Magyar Telekom csoportnál az év eleje óta folyó nemzetközi vizsgálat, felmerült továbbá annak a gyanúja is, hogy egyes alkalmazottak ezekkel öszszefüggő dokumentumokat semmisítettek meg – hangzott el a távközlési nagyvállalat tegnapi rendkívüli közgyűlésén. A társaság kommunikációs igazgatója mindezt szokatlan módon, egy angol nyelvű közlemény felolvasásával hozta a részvényesek tudomására. (A vizsgálatot végző külföldi jogi iroda megállapítá-sait akarta ily módon szöveghűen közvetíteni a társaság vezetése.) A közlemény kitér arra is: az ezzel már négyre szaporodott gyanús szerződések értéke együttvéve megközelíti a kétmilliárd forintot, az eddigi költségek pedig meghaladják a hárommilliárd forintot.

A társaság elnök-vezérigazgatója, Straub Elek a vizsgálat kapcsán megjegyezte: egyelőre személyi felelősséget nem állapítottak meg, de a későbbiekben az ügynek ilyen jellegű következményei is lehetnek. Hozzátette: nem tudja, mikor zárulhat le a szóban forgó folyamat. Így arra sem tudott ígéretet tenni, hogy a felügyelőbizottság által november 15-re összehívott rendes közgyűlésen ennek alapján le tudják-e végleg zárni a 2005-ös évet.

Mint tegnap beszámoltunk róla, a társaság montenegrói leányvállalatánál eredetileg feltárt két szabálytalan tanácsadói szerződés nyomán indult vizsgálatból, amely miatt júniusban már mennie kellett az ottani igazgatóságnak, a hónapok során precedensértékű ügy lett. A témában a felkért nemzetközi jogi iroda, a White & Case mellett még az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálódik. A Magyar Telekom kapcsán kell első ízben együttműködnie a magyar és az amerikai tőzsdefelügyeletnek is.

A budapesti és a New York-i börzén egyaránt jegyzett társaság ugyanis a szóban forgó vizsgálat miatt még az osztalékfizetésről sem tudott határozni. Erre vonatkozóan csak annyit közöltek a részvényesekkel, hogy az igazgatóság a 2005. évről még semmilyen pénzügyi kimutatást nem hagyott jóvá. A társaság áprilisi közleménye szerint a 2006. február 13-án közzétett, nem auditált, 2005-re vonatkozó pénzügyi beszámoló alapján az igazgatóság a múlt évihez hasonló mértékű, 70 forint körüli osztalék kifizetését tartja indokoltnak minden 100 forint névértékű törzsrészvény után. Ennek alapján, az egymilliárdot is meghaladó számú törzsrészvényt figyelembe véve, több mint 70 milliárd forint osztalék kifizetése várat magára.

A tulajdonosok 63,64 százalékának részvételével megtartott tegnapi rendkívüli közgyűlésen Thilo Kusch gazdasági vezérigazgató-helyettes beszámolt a társaság ez évi üzletmenetéről. Elmondta, hogy az idei terveket – a háromszázalékos bevételnövekedést és az EBITDA megtartását – várhatóan teljesítik. A széles sávú internetre előfizetők száma a terveknek megfelelően az év végére elérheti a 600 ezret.

A rendkívüli közgyűlést az igazgatóság javaslatára a személyi kérdésekről szóló napirendek megvitatása előtt felfüggesztették, és folytatását november 6-ra időzítették. Az indoklás szerint a társasági törvény módosítása miatt változó alapszabállyal összefüggésben több idő szükséges a személyi kérdésekre vonatkozó előterjesztés elkészítéséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.