Újabb logisztikai csoport a magyar piacon
A német Rewico Logistik International GmbH felvásárlásán keresztül új logisztikai szolgáltató, a német Fiege csoport jelenik meg a magyar piacon, hivatalosan 2007. január 1-jétől. Ezzel egy időben a Fiege megszerezte a hamburgi tts Groupot is. „Teljes gőzzel zajlik az integráció” – árulta el Mérész Attila, a Rewico Logistics Kft. ügyvezetője. Szerinte a Fiege szempontjából jelentős előretörés, hogy sikerült megvetnie a lábát a már eléggé telített magyar piacon. Úgy látja: a Rewico, illetve annak utódja meglehetősen jó pozícióba került, hiszen egy lényegesen nagyobb hálózat tagjai lettek, s ezt az ügyfelek értékelik.
Az utódvállalat új neve még ismeretlen, ám a Fiege mindenképpen szerepelni fog benne – állítja Mérész Attila. A tranzakció lezárása után a Fiege éves árbevétele körülbelül 250 millió euróval, mintegy 1,8 milliárdra fog növekedni. A cég raktárkapacitása 2 millió négyzetméter, ennek fele saját tulajdonú. A Rewico Logistics árbevétele 2,2 milliárd forint volt 2005-ben, míg az anyavállalaté 53 millió euróra rúgott. A vezető nem kívánta kommentálni a tranzakció pontos értékét, ám úgy vélte, hogy a cég éves forgalmának körülbelül 60-80 százaléka lehetett. Bár az üzlet nem akkora, mint amikor a DHL felvásárolta 2005-ben az Exelt, jól mutatja, hogy a magyar logisztikai piacon főleg a nemzetközi tranzakciók nyomán történnek az akvizíciók. MA


