BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzletek tízezrei várják, hogy gyógyszert árulhassanak

Az Országos Kereskedelmi Szövetség számításai szerint 30-35 ezer azoknak az üzleteknek a száma, ahol a sajátosságaik alapján felvetődhet a gyógyszer értékesítés lehetősége. Ez 10-15-ször több vásárlási lehetőséget kínál a vásárló, a beteg számára. Így olyan településeken, településrészeken, vagy éppen az autópálya közepén is lehet majd gyógyszert vásárolni, ahol jelenleg nincs gyógyszertár. A lapunkhoz eljuttatott közleményében a szövetség azt ígéri, este, éjszaka, szombat délután, vasárnap ugyanannyi lesz egy gyógyszer ára, sőt, az árszabályozás keretein belül a kereskedőknél olcsóbb is lehet a gyógyszer, a verseny erre ösztönöz. A gyógyszertáron kívüli értékesítésben a kereskedő kizárólag írásos információt adhat az egészségügyi kérdéseket feltevő vásárlónak, így egészségbiztonsági kérdésben nem tévesztheti meg a vásárlót, a beteget. A kereskedelemben a kereskedelmi törvény alapján kereskedelmi tevékenység kizárólag megfelelő végzettséggel folytatható, így az értékesítés menete szakszerű lesz. Számítani lehet arra, hogy a gyógyszert értékesítő kereskedők internetes honlapjaikon is információt adnak a vásárlónak, a betegnek, a jogszabályokban is rögzített feltételek alapján a gyógyszerek ismérveiről. Esetenként a kereskedők megkérhetik a gyógyszerészeket, a patikust és a gyártót, működjenek közre a vásárlók, a betegek szakszerű egészségügyi tájékoztatásában. A közreműködő patikus segítségével a boltban is átvizsgálható lehet majd az otthoni házigyógyszertár. A kereskedők megítélése szerint a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazás feltételeit rögzítő jogszabálytervezet a gyógyszer-, egészségbiztonság követelményeit úgy határozza meg, hogy azok az üzletekben, a gyakorlatban teljesíthetők. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.