BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Wellnessberuházási tervek Győrben

Három-négy milliárd forint tervezett beruházási költséggel szándékozik wellnessfürdőt, továbbá egy kétszintes, összesen több mint ötezer négyzetméteres, 150-160 szobás négycsillagos szállodát és kapcsolódó létesítményeket is magában foglaló wellnesscentrumot létesíteni Győrben egy helyi vállalkozás, a Dobrádi-Mohos Kft.

Dobrádi Kálmán, a kereskedelmi miniparkot üzemeltető társaság ügyvezető menedzsere elmondta: vállalkozásuk 120 ezer négyzetméteres telephelye mellett, az 1-es fő közlekedési út mentén, az M1-es autópálya közvetlen közelében, egy 60 ezer négyzetméteres területen tervezik megvalósítani e beruházást. E területből jelenleg 26 ezer négyzetméter a Dobrádi-Mohos Kft. tulajdona, a többire pedig bérleti, illetve opciós vételi megállapodásuk van.

A beruházás tervezési munkái a menedzser szerint még az idén megkezdődnek, jövőre pedig a kivitelezés is megindul, s 2008-ban be is fejeződik. A beruházást egyharmad részben a kft., Győr önkormányzata, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat finanszírozhatja úgy, hogy ezen arányon belül 51 százalékot vállal a Dobrádi-Mohos Kft. Minderről a közeljövőben egyeztet a város új vezetésével, illetve a megyével a társaság. A másik egyharmad rész hitelből tevődne össze, míg a harmadikhoz európai uniós pályázatokon reméli elnyerni a pénzt a beruházó.

A Dobrádi-Mohos Kft. 1994-ben vásárolta meg azt a területet, ahol a kereskedelmi parkja üzemel. Jelenleg 22 vállalkozás működik a parkban a különféle kereskedelmiektől a logisztikai cégekig. Az ott foglalkoztatott munkavállalói létszám meghaladja a 300 főt, míg e cégek együttes forgalma eléri 8-10 milliárd forintot.

Győrben 2003-ban önkormányzati beruházásban már létesült egy termál- és élményfürdőt magában foglaló, vállalkozói üzemeltetéssel működő fürdőközpont; beruházási költsége elérte a bruttó 2,5 milliárd forintot. LR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.