BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dönteni kell az erőművekről

Öregszik a hazai erőműpark, sok egység negyven évre tervezett életkora hamarosan lejár. Pótlásukra tizenöt éven belül 5-6 ezer megawattnyi új kapacitás építésére lesz szükség. Egy lignitüzemű blokk létesítése napirenden van, a tervek java része homályos – állapította meg a kormány mellett működő gazdasági bizottság. A testület elnöke, Vajda György szerint jelen helyzetben kulcsszerep jut a paksi atomerőmű élettartama meghosszabbításának.

A paksi áramtermelés stabil – érvelt Vajda György a lépés mellett – és környezetkímélő is. Mivel mellette nem termelődik szén-dioxid, az atomerőmű használatával annyi károsanyag-kibocsátást takarít meg az ország, amennyi az összes többi erőműé együttvéve. Ez csökkenti az áramtermelés költségeit, amellett, hogy Magyarországon egyébként a paksi áram a legolcsóbb.

Az összesen 1600 megawatt teljesítményű atomerőmű továbbműködtetésével későbbre tolódna a döntés, mi történjen a hazai erőműpark egyes egységei leállítása után. Vélhetőleg atomerőművi generációváltásról kell határozni. Ma már világszerte (Japánban, Finnországban, Franciaországban és Dél-Afrikában is) működnek, illetve épülnek harmadik generációs, a most általánosan használtaknál biztonságosabb, hosszabb élettartamú és gazdaságosabban működtethető reaktorok.

Vitatandó és neuralgikus kérdéseket is megvitatott a bizottság. Ilyen az áramtermelők és az MVM Zrt. közötti hosszú távú szállítási szerződések ügye. Fájdalmas, de ezeket a megállapodásokat újra kell tárgyalni, mert mostani formájukban ütköznek az uniós előírásokkal. Lépni kell a kapcsolt és a megújuló energia termelése ügyében is. Utóbbiak előállítása ma Magyarországon túltámogatott, s mint ismert, azokat az MVM köteles átvenni. Ugyanakkor a szélerőműben előállított áram kötelező átvételi ára háromszor akkora, mint a Pakson termelt villamos energia önköltsége, és két és félszerese a mátrai ligniterőművének. Vajda György szerint a megújuló (főként a szél-) energia előállítását olyan mértékben kell támogatni, hogy termelési költségei megtérüljenek. BHL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.