A faktorálás nem rizikófaktor
A követelésvásárlás, közismertebb nevén faktorálás egyre népszerűbbé válásával egy mind égetőbb problémát oldott meg a tavaly év végén elfogadott adócsomag, amikor lazított a faktorálással kapcsolatos áfaszabályokon. A módosítást érdemes azonban tüzetesen elolvasni.
Az engedményezés – amelynek során egy követelés jogosultja átruházza a követelését egy harmadik személyre (a követelés megvásárlójára, tehát a faktorra), ellenérték fejében vagy ingyenesen – mindeddig tárgyiadó-mentes szolgáltatásnak minősült az általános forgalmi adó rendszerében. Ez azt jelentette, hogy az a gazdálkodó, aki a gyorsabb megtérülés reményében például egy követeléskezelő cégre ruházta az őt megillető ellenértéket, a követeléskezelőtől ennek fejében kapott (jellemzően diszkont-) vételárat köteles volt ugyan hozzászámolni a teljes bevételéhez, a beszerzéseit terhelő áfa összegét azonban nem teljes egészében, hanem csak az arányosítás szabályai szerint vonhatta le. Az arányosítási kötelezettség azt jelenti, hogy miután a tárgyiadó-mentes tevékenységhez felhasznált beszerzésekre jutó áfa a törvény erejénél fogva nem vonható le, de nem minden esetben mutatható ki egyértelműen, hogy melyik beszerzés szolgálta az adóköteles, illetve az adómentes értékesítést, a két kategóriába eső bevételek teljes bevételhez viszonyított arányából kell kiszámolni, hogy a beszerzésekre jutó áfának mekkora része vonható le. Tipikusan ebbe a körbe tartozik például a székhely fenntartásával, az irodaszerekkel és egyéb forgóeszközökkel kapcsolatos költségekre jutó áfa, amely költségek egyaránt szolgálják az adóköteles és az adómentes tevékenységet.
Ezen a – saját maga által előidézett – problémán segített most a jogalkotó, amikor az adótörvények idei módosításában kimondta: az engedményezés nem minősül szolgáltatásnyújtásnak, ha a követelés megvásárlója e tevékenységével maga nyújt szolgáltatást. Azokban az esetekben tehát, amikor a felek közötti kapcsolatból az állapítható meg, hogy a követelés megvásárlója éppen magával a faktorálással nyújt ténylegesen szolgáltatást, az engedményezés önmagában nem tekintendő szolgáltatásnak, következésképp a követelés eredeti jogosultja esetében (aki azt átruházza a faktorcégre) a beszerzéseket terhelő áfa levonásának korlátozása szóba sem kerülhet. (A törvény indokolásából megállapíthatóan a jogalkotó is örvendetesen felismerte, hogy az engedményezés közgazdasági értelemben nem tekinthető önálló adózási pontnak, hiszen arra éppen azért kerül sor, mert a követelés jogosultja már teljesített egy szerződést, de az ellenértékhez még nem jutott hozzá, holott annak adózási következményeit például már minden valószínűség szerint viselte.)
Az engedményező tehát a januártól hatályos (és az ezt követően megvalósított beszerzésekre jutó áfára alkalmazandó) szabályok szerint önmagában az engedményezés folytán nem köteles az arányosítás szabályait alkalmazni, az tehát az áfalevonási jogát nem korlátozza. Ez üdvözlendő, érdemes azonban ezúttal is gondosan tanulmányozni a törvénymódosítás minden szavát. Engedményezni ugyanis bármilyen követelést lehet, így például a szerződésen kívül okozott kár megtérítése vagy éppen a bíróság által a javunkra megítélt perköltség iránti követelést is. A módosítás azonban két további feltételt támaszt az engedményezésnek az áfarendszeren belüli kedvezőbb megítéléséhez.
Az egyik, hogy a követelésnek termékértékesítésre vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítéséből kell származnia. Nem vonatkozik tehát az új szabály azokra az esetekre, amelyekben a követelés nem a teljesítés ellenértékeként áll fenn, mint például a kártérítési vagy akár a kötbérkövetelésekre. A második többletfeltétel, hogy a követelésnek pénzben kell fennállnia, s ez kizárja a kedvezőbb áfabeli megítélés köréből azokat az ügyleteket, amelyek során az ellenértéket a másik fél maga is valamilyen szolgáltatás nyújtásával rendezi.
A többletfeltételeknek meg nem felelő engedményezés a törvény rendelkezéseiből következően továbbra is tárgyiadó-mentes szolgáltatásnyújtásnak minősül, az érte kapott ellenérték beszámít a tevékenység bevételeibe, a jogosult pedig csak korlátozottan (a tételes elkülönítés vagy az arányosítás szabályainak alkalmazásával) élhet az adólevonás jogával.
A szerző ügyvéd, adótanácsadó
