BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ingatlanpiacon előre "kinevelhetik" a fiatal vásárlókat

Az ország három vezető ingatlanpiaci fejlesztője úgy véli, hogy a lakásvásárokon, nemcsak a most vásárolni szándékozók jelennek meg, hanem azok a fiatalok is, akik később kívánnak lakást venni.

Éppen ezért az ilyen típusú rendezvényeken érdemes rájuk is fókuszálni, az adott beruházó már jó előre "kinevelheti" leendő vevőit. A fejlesztők szerint Londonban például már olyan drágák a lakások, hogy sokaknak esélyük sincs arra, hogy megvegyék első otthonukat így ott egyre több fiatal örökös lakásbérlő maradhat. Hasonló a helyzet Berlinben is, ott mindössze a lakók 13 százaléka lakik saját lakásban. Magyarországon viszont a családok 93 százaléka saját otthonnal rendelkezik. A magyarok 92 százaléka ma is saját lakásban lakik, a fiatalabbak fogyasztási szokásai várhatóan hasonlóak lesznek szüleikéhez, így a piacon folyamatos az utánpótlás - állítja Erdős Ildikó a Magyarországon több mint száztízmilliárd Forintot beruházó Engel Group marketingért és értékesítésért felelős igazgatója.

Szerinte a jövőben is érdemes olyan lakóparkokat fejleszteni, amelyekben a fiatalabb generáció igényeit is kielégítő lakások is megtalálhatók. Ilyen például a III. kerületben épülő Csillagkert teraszház.

A családok szívesebben költöznek nyugodtabb, zöldebb környékre, ahol jó a közlekedés és nem gond az óvodába, iskolába járás sem. A szakértő szerint, a lakásvásáron nemcsak a most vásárolni szándékozók jelennek meg, hanem azok a fiatalok is, akik később kívánnak lakást vásárolni.

Éppen ezért, a lakásvásáron érdemes rájuk fókuszálni, így az adott beruházó már jó előre kinevelheti leendő vevőit. A tízmilliárd forintos összberuházással épülő Sasad Resort marketingért és értékesítésért felelős vezetője Dömötör Mónika úgy véli: valóban lehet építeni a magyarok fogyasztói szokásaira, hiszen itt "szinte mindenki saját lakásban szeretne lakni", míg más országokban ez az arány jóval alacsonyabb. Berlinben például az ott élők mindössze 13%-a él saját lakásban, ott a többség kedvező árú, gyakorta önkormányzati tulajdonban lévő lakást bérel.
Dömötör Mónika szerint, a fiatalabb, -jövőbeli- vásárlók mellett, egyre több külföldi is érkezik az ilyen típusú rendezvényekre, akik itt teljes képet kaphatnak a hazai piac kínálatáról. A fiatalabb generáció megjelenését erősíti meg a Prestige Towers marketingért és értékesítésért felelős vezetője, Szili Balázs is. A fejlesztő szerint a fiatalabbaknak kedvező hiteleket kell biztosítani, amelyeket már az ilyen típusú vásárokon is érdemes bemutatni, a lakásokkal párhuzamosan.

Ezt a feladatot egyébként már a nyugatabbra fekvő országokban szinte minden fejlesztő felvállalja. Jó példa erre London, ahol a lakások átlagára már áttörte a 200 000 Fontos határt. Az elérhető árú kisebb lakásokból ott mára már hiány van. Az áremelkedés miatt egyre kevesebb fiatal tudja megvenni első lakását, így ott egyre kevesebben tudják végigjárni a -költözési szamárlétrát- (bérlés, saját garzon, nagyobb családi lakás). Éppen ezért a lakással kapcsolatos -fogyasztási szokások-megváltozhatnak és a vásárlásról áttérhetnek az -örökös- bérlésre.

A fejlesztő szerint, ez a helyzet Magyarországon is előállhat majd, ám az egyre kedvezőbb hitellehetőségeknek köszönhetően ennek jelenleg igen csekély esélye van. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.