Szakmai és gazdasági érdek
Az orvosi technika és a gyógyszeripar kidolgozta az új népbetegségek rizikófaktorainak felismerési és kezelési lehetőségeit, ám a high-tech módszerek drágák, költségüket növeli a tömegesen szükséges alkalmazás. A rizikótényezőket ma kell felismerni és kezelni ahhoz, hogy a drága és veszélyes kórkövetkezmény öt-tíz év múlva elkerülhető legyen. Az összefüggések bármelyik modern népbetegségre igazak, a részleteket a csontritkulás példáján mutatjuk be.
A csontritkulás (osteoporosis) a csontok mechanikai szilárdságát károsító betegség, amelynél szokványos erőhatás is törést okozhat. A betegek egy részénél valódi törés (gerinc-, csípő-, végtagtörés) keletkezik, de jóval gyakoribb a mikrotörés, amely fájdalmat okoz, és korlátozza a mozgás és önellátás korábbi képességét. A kórkép évtizedeken át tart, a kezdeti tünetmentességet a fájdalmak vagy a csonttörések irreverzibilis szakasza követi. A nem kezelt csontritkulás súlyosbodik, öngyógyulás nincs, de gyógyszerekkel a folyamat megállítható. Minél korábbi a felismerés és kezelés, annál inkább elkerülhetőek a késői következmények.
Hazánkban ma 900 ezren szenvednek osteoporosisban, emiatt évente 100 ezer csonttörés következik be. Ezek sürgősségi ellátása 16 milliárd forintba kerül, s ennek az összegnek további 70 százalékába a törés utáni első évben. A legsúlyosabb az évi 14 ezer csípőtáji törés, mert ezek 20 százaléka egy éven belül halált okoz, önellátási képességét csak a túlélők egyötöde nyeri vissza. A törések száma évtizedek óta növekszik hazánkban, ahogy Európa minden országában. A csontritkulásos beteg életminősége olyan, mint a húsz évvel idősebb egészségeseké, ennek a gazdasági következményeiről viszont még nem ismertek adatok. A betegség felismerhető a csontsűrűségméréssel (denzitometria), és további súlyosbodása a megfelelő életmód mellett adott gyógyszerekkel megállítható. A kezelés az új törés kockázatát felére csökkenti, egyes gyógyszerek az életminőséget is helyreállítják. Mindez nem olcsó: az egészségbiztosító évi kétmilliárdot költ a diagnosztikára és 14 milliárdot a gyógykezelésre, az eredmények alapján azonban ez nem az ablakon kidobott pénz.
Hazánkban tíz éve épült ki az osteoporosis ellátási rendszere. Az egészségügyi főhatóság és a finanszírozó hozzáállása biztosította a diagnosztika és a gyógykezelés széles körű elérhetőségét; utóbbit 90 százalékos tb-támogatás segítette. A szakma és a finanszírozó összefogásának eredményeként hazánkban nem emelkedett tovább a csontritkulásos törések száma, holott a megelőző húsz évben megduplázódott, és szinte minden európai országban ma is töretlenül nő. A magyar ellátási modellt a WHO és az EU követendőnek minősítette.
A hazai eredményeknél fennáll a visszaesés lehetősége. A csontmérő műszerek felétől tervezik megvonni a finanszírozást, ez az ország felében korlátozná a diagnosztikát, a megmaradó műszereknél pedig megduplázná a most negyedéves várakozási időt. Az osteoporosis-gyógyszerek támogatása januártól 70 százalékra csökkent, így a kezelés ára megháromszorozódott. Az új gyógyszerrendelet – a világon egyedül nálunk – a második vonalba sorolja a nemzetközi medicina legmodernebb csontgyógyszereit, nőknél nem támogatja a másodlagos, pl. gyógyszerek (szteroidok!) okozta osteoporosis kezelését. A korábbi támogatás elvesztésével a régi ár tízszereséért érhető el az a készítmény, amely a vezető gyógyszerek mellékhatásakor vagy fájdalmas csonttörés esetén adható. A bázisterápiaként adott D-vitaminok még 70 százalékos támogatást sem kapnak. A kezelést igénybe vevők száma máris csökkent, s amennyiben ez a trend megmarad, pár éven belül visszatagozódunk az európai átlagba – s ez a törésszám rendületlen növekedését jelenti.
Kár lenne, ha így alakulna. A csontritkulás drága és veszedelmes betegség, amely kezeletlenül nagy gond a társadalomnak: szenvedést és romló életminőséget jelent a betegnek, hatalmas költséget a gazdaságnak. A rövid távú megtakarítás néhány év távlatában jelentős többletkiadással járhat, és veszteséggé alakulhat az elmúlt évtized társadalmi-gazdasági támogatása is, ha hazánkban ismét megindul az osteoporosisos törések számának – nehezen megállított – növekedése.
A csontritkulás egyszerre orvosszakmai és gazdasági probléma; a két terület nem ellentétesen, hanem azonos irányban érdekelt e népbetegség elleni küzdelemben. Gyanítható, hogy a fenti gondolatok és következtetések a többi népbetegség esetében is érvényesek lehetnek. Igen izgalmas új kutatási eredmény, hogy az érelmeszesedés okozta szív-ér rendszeri betegségek legsúlyosabb kockázati tényezője éppen az osteoporosis egyidejű kimutatása. Sapienti sat!
A szerző belgyógyász, az MTA doktora, a Magyar Osteoporosis Társaság elnöke
