Fiatal európai tehergépkocsi-vezetők
A közúti biztonság és a környezettudatos üzemeltetés jegyében a Scania az idén is meghirdette a fiatal európai tehergépkocsi-vezetők (Young European Truck Driver – YETD) versenyét. Ezen az EU-tagállamok, valamint Norvégia, Svájc és Törökország gépkocsivezetői vesznek részt. A YETD 2007 középpontjában a közlekedésbiztonság áll. A rendezvény törekvéseiben követi azt az Európai Unió által kitűzött célt is, miszerint a közúti balesetek számát 2010-re a felére szeretnék csökkenteni.
A fuvarozó vállalatok számára a gépjárművezetők kétségkívül a legfontosabb résztvevők a szállítás területén, szerepük a biztonsági szempontoktól egészen az üzemanyag- és karbantartási költségekig meghatározó – mondta a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Christian Teichmann szerint a helyes vezetési stílus egyenletes forgalomáramlást biztosít a közlekedésben, és egyben hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez is.
A Magyarországon második alkalommal megrendezendő versenyen az 1972-ben, illetve az után született magyar állampolgárságú tehergépkocsi-vezetők vehetnek részt. A versenyzőknek nehéz feladatok sorát kell megoldani: pontos manőverezést és gazdaságos vezetést tartalmazó gyakorlati feladatokat éppúgy, mint a szabályzatokra és a biztonsági előírásokra vonatkozó elméleti teszteket. Az első körben (március 31-ig) a résztvevőknek az elméleti tesztet (ezekhez a http://yetd.scania.hu weboldalon vagy a cég márkaszervizeiben juthatnak hozzá) kell kitölteniük. A legjobb 60 sofőr indulhat a regionális döntőkön (április 20–21. Veszprém, május 11–12. Szeged). A legjobbak június 1–2-án Budapesten, az országos döntőn mérhetik össze tudásukat. A győztes pilóta pedig szeptemberben az európai döntőn, Svédországban versenyezhet a 2007-es év legjobb fiatal tehergépkocsi-vezetője megtisztelő címért. Ez a dicsőség mellett egy 100 000 euró értékű Scania teherautóval is jár.VG
A cég
A Scania a világ közel száz országában mintegy 32 800 alkalmazottat foglalkoztat.A kutatás-fejlesztési tevékenysége Svédországban koncentrálódik, alkatrészgyártó és jármű-összeszerelő üzemei
Európa és Dél-Amerika-szerte működnek.
A Scania csoport 2006-ban 70,7 milliárd svéd koronás árbevétel mellett 5,9 milliárd koronás adózás utáni nyereséget ért el.
A kutatás-fejlesztési tevékenysége Svédországban koncentrálódik, alkatrészgyártó és jármű-összeszerelő üzemei
Európa és Dél-Amerika-szerte működnek.
A Scania csoport 2006-ban 70,7 milliárd svéd koronás árbevétel mellett 5,9 milliárd koronás adózás utáni nyereséget ért el.-->


