Szankciók ide vagy oda: új útvonalakat talált az orosz olaj – így reagáltak a korlátozásokra
Az Európai Unió már a Krím-félsziget 2014-es orosz annexióját követően szankciókat szabott ki Oroszországgal szemben, azonban a valódi fordulópont az Ukrajna elleni 2022-es invázió volt – összegzi az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatásából. Ekkor az Unió országainak a nagy része – szoros együttműködésben a G7-ekkel és a NATO-országokkal – egymás után vezették be a szankciókat, amelyek közül több is közvetlenül az olajimportot célozta.
Az intézkedés célja egyrészt, hogy véget vessen Oroszország Ukrajna elleni agressziójának, másrészt pedig, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel nyomás alá helyezze az orosz gazdaságot, ezzel ellehetetlenítse a konfliktus elhúzódását. A szankciók nemcsak a „nagy medvére” vonatkoznak, hanem annak szövetségeseire is, például Belaruszra, Iránra, valamint Észak-Koreára is.
A szankciók nemcsak szervezetekre, de személyekre is vonatkoznak, elsősorban olyanokra, akik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét veszélyeztetik, ilyen például:
- Vlagyimir Putyin
- és Szergej Lavrov,
- az orosz parlament tagjai,
- illetve üzletemberek
- és oligarchák.
A személyekkel szembeni szankciók utazási tilalomból, illetve a vagyoneszközök befagyasztásából állnak, a szervezetekre vonatkozó szankciók pedig csak az utóbbit foglalják magukban.
A gazdasági szankciók részeként az EU számos import- és exportkorlátozást foganatosított Oroszországgal szemben.
Ez azt jelenti, hogy európai jogalanyok nem kereskedhetnek bizonyos termékekkel az oroszokkal, illetve, hogy az orosz jogalanyok nem értékesíthetik bizonyos termékeiket az EU országai számára. A tiltott termékeket úgy próbálták meghatározni, hogy az EU-ra kevés, de Oroszország gazdaságára nagy hatással legyenek. Az Európai Bizottság adatai szerint 2022 februárja óta az Oroszországba irányuló,
Olajembargó: van, ahol nincs alternatíva
Az olajembargóról szóló szankciós csomagot 2022 júniusában fogadta el a tanács, amely többek között megtiltja, hogy az EU Oroszországból tengeren szállított nyersolajat és bizonyos olajipari termékeket vegyen. Átmeneti mentesség érvényes azon uniós tagállamokba vezetéken szállított kőolajimport esetében, amely országok a földrajzi adottságaikból kifolyólag rá vannak utalva az orosz energiaforrásokra, és nem rendelkeznek alternatívákkal.
Az EU Oroszországból származó olajimportjának a tilalom alá eső része az 90 százalék. A behozatali korlátozások és tilalmak hatása jelentős, tekintettel arra, hogy az ország olajexportjának mintegy fele az EU-ba irányult. Az embargó bevezetése előtt Oroszország volt az Európai Unió legnagyobb kőolaj- és olajtermék beszállítója: a teljes import 27 százalékát adta 2021-ben. A szankciók következtében az import drasztikusan visszaesett.
A vizsgált időszakban mért legnagyobb érték 2021 januárjában volt, amikor 11,44 millió tonnát importáltak az Európai Unióba. Ez az érték 2024 augusztusára 0,71 millió tonnára csökkent, vagyis körülbelül 93,8 százalékos volt a csökkenés.
Napjainkban a közvetlen import szinte kizárólag Magyarországra és Szlovákiára korlátozódik, azonban a Barátság kőolajvezeték leállása után ezen az útvonalon is bizonytalanná volt a behozatal.
Van egy kivétel az olajárplafonnál
Bár tilos orosz nyersolajat és kőolajterméket tengeren keresztül szállítani harmadik országokba, azonban az EU erre vonatkozóan bevezetett egy kivételt: ha az árukat az olajárplafonnal megegyező, vagy az alatti áron vásárolják meg, akkor engedélyt kapnak. A következő értékek csak az Oroszországból importált, tengeren szállított kőolajra és ásványokból előállított olajra alkalmazandók. A jelenlegi árplafonok a következőek:
- Nyersolaj hordónként 44,10 USD
- Nyersolajhoz képest diszkontáras kőolajtermékek esetén hordónként 45 USD
- A nyersolajhoz képest feláras kőolajtermékek esetén hordónként 100 USD
Az EU vezetői úgy gondolták, hogy ez nagy bevételkiesést fog okozni az oroszoknak, azonban a következmények szembementek a várakozásokkal.
Átalakuló energiaimport
Az Európai Unió a 2022-es orosz-ukrán háború miatt elköteleződött amellett, hogy teljesen leváljon az orosz energiahordozókról, amelyet a REPowerEU terv keretein belül igyekszik véghez vinni. Erről a tervről még az EU vezetői állapodtak meg 2022 márciusában, a lényege, hogy az EU fokozatosan felszámolja a függőségét az orosz földgáz, kőolaj és szén importjától. A célok között szerepel:
- Beszerzési források diverzifikációja
- Megújuló energia fejlesztésének a felgyorsítása
- Európai gáz- és villamosenergia-hálózatok összekapcsoltságának javítása
- Energiahatékonyság javítása
Gyakran támadják hazánkat, azzal, hogy továbbra is orosz energiahordozókat importálunk, azonban tévedés azt hinni, hogy csak Magyarország jár el hasonlóképp. Egy 2025 októberi elemzés szerint a következő a sorban Szlovákia, Franciaország, de még Hollandia és Belgium is, amely országok továbbra is több tízmillió euró értékben importálnak közvetlenül orosz energiahordozókat. Míg Magyarország és Szlovákia kőolajat és gázt vásárol a csővezetékeken keresztül, addig az utóbbi három ország cseppfolyósított földgázt (LNG).
Bár az átállás már 2022-ben megkezdődött, és jelentősen csökkent egyes nyersanyagok és energiahordozók importja Oroszországból, azonban továbbra is jelentős. Mindemellett Oroszország energiaexportjának legnagyobb célországai között jelenleg is ott van az Európai Unió, amely 2025 augusztusi adatok alapján a negyedik helyet töltötte be.
Az orosz olaj nem tűnt el, csak átalakult – Közvetítő országok és új útvonalak
A várakozásokkal ellentétben, a szankciók bevezetése után Oroszország gyorsan átirányította az olajexportját Ázsia, illetve a Közel-Kelet irányába. A legfőbb célországok: Egyesült Arab Emírségek, India, Törökország, Szingapúr és Kína (és Hongkong). A fentebb említett országok az olajársapka felett is vásárolnak olajat, ráadásul olyan nagy mértékben, hogy az új partnerek képesek voltak helyettesíteni az EU által okozott bevételkiesést.
A legnagyobb mértékben a kvótát meghaladó olajmennyiséget elsősorban Indiába és Kínába szállítják. Az adatok szerint a legfőbb importőr országok közül Törökország áll a harmadik helyen, azt követi kisebb szereplőként Mianmar, az Egyesült Arab Emírségek, Dél-Korea, Brunei és végül Egyiptom.
Európa számára a 2025-ös év egyik legnagyobb dízelbeszállítója India volt, amely tavaly októberében körülbelül napi 362 ezer hordónyit exportált az EU-ba, ami az Unió teljes dízelimportjának körülbelül 20 százalékát tette ki. Mivel India a kőolajának jelentős részét Oroszországból importálja, ezáltal számos vállalat abból az olajból állította elő az exportált dízelmennyiséget.
A másik ilyen kiemelt szereplő Törökország volt, amely szankciók után az orosz olajtermékek egyik legfőbb „legitimálójává” vált. Az EU ugyan megtiltotta az orosz finomított olajtermékek importját, azonban a szabályozás hiányosságai lehetővé tették, hogy követett úton mégis bejussanak az európai piacra. Egy részletes tanulmány szerint 2023 februárja és 2024 februárja között mintegy 3 milliárd euró értékben importáltak különböző olajtermékeket az EU-s országok, különösen olyan török kikötőkből, amelyek nem rendelkeznek ilyen mértékű olajfinomításhoz megfelelő kapacitással, így az onnan érkező üzemanyag döntő része külföldről – főként Oroszországból – származott.
A folyamatnak a lényege az, hogy az orosz olajtermékeket keverték vagy újracímkézték, majd továbbértékesítették az EU-ban, ahol a legnagyobb importőr Görögország volt.
Hasonló esetek történtek Egyiptomban is, ahol az orosz olajat hajókon, más zászlók alatt, más cégeken keresztül továbbították az Európai Unióba. Ezt az úgynevezett ship-to-ship (STS) műveletekkel hajtották végre, ami annyit jelent, hogy két tanker hajó a tengeren egymás mellett állva átpumpálja az olajat az egyikből a másikba.
Ezen események hatására az Európai Unió (EU) tavaly júliusában jóváhagyta az egyik legszigorúbb, 18. szankciós csomagot, amelynek egyes részei kifejezetten a fentebb említett kiskapuk bezárása szolgálnak. Az intézkedés kimondja, hogy az idei év januárjától, főszabály szerint, már tilos olyan olajtermékek importja is, amelyeket harmadik országokban állítottak elő, de bizonyítottan orosz nyersolaj felhasználásával készültek.
A probléma ezzel csak az, hogy az olaj nem könnyen nyomon követhető termék.
A finomítókban a különböző forrásból származó nyersolajokat gyakran keverik, így a végtermék eredete valójában követhetetlen. Az EU szabályozása nem ír elő szigorú dokumentációt, így az orosz olaj közvetett szerepe gyakorlatilag láthatatlan. Ezen túl a vám- és kereskedelmi statisztikák csak a szállító országot tüntetik fel, nem a nyersolaj eredetét. Ez a helyzet jelentősen megnehezíti a szankciók érvényesítését, és továbbra is lehetővé teszi az orosz olaj közvetett beáramlását az EU-ba.
Mindemellett a jogilag „szürkezónás”, vagy illegális gyakorlatok, mint az árnyékflotta műveletek továbbra is kihívást jelentenek
– áll a kutatásban. Ez gyakorlatilag egy gyűjtőfogalom, ide tartozik a fentebb már kifejtett STS is. Ezen műveletek lényege, hogy gyakran a tankerek zászlót cserélnek, kikapcsolják a nyomkövetőket, valamint offshore cégek (a bejegyzése szerinti országtól eltérő helyen üzleti tevékenységet folytató vállalkozás) tulajdonában vannak, így lenyomozhatatlanná válik a szállított termék eredete.
Oroszország az olajársapka bevezetése óta folyamatosan törekszik az árnyékflottájának bővítésére, amellyel egyenesen arányosan tovább nőtt az ilyen módon szállított kőolaj aránya. Csak a Balti-tengeren 2024 áprilisában körülbelül 111,7 millió hordó nyersolajat szállítottak, amelyből mintegy 92,4 millió hordót Oroszország árnyékflottáján keresztül bonyolítottak le.
