Sokan máris megrémültek az ingatlanadótól, bár azon kívül egyelőre semmi biztosat nem tudni róla, hogy jövőre bevezetik - írja a Népszabadság. A tervezett adóról az kering, hogy mértéke a forgalmi érték egy százaléka lesz évente.
Komoly értékeket tolnak be újabban az életjáradékos cégekbe az idős ingatlantulajdonosok. Hild Imre, az OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatója nem titkolja, hogy évek óta üresen álló üdülőket, szállodákat, sokszobás panziókat ajánlanak fel tömegesen életjáradékért cserébe a kötelezettségektől menekülő tulajdonosok. A vélhetően széles kört érintő ingatlanadó híre máris érezteti hatását a piacon, és nemcsak a lakáspiacon, hanem a kereskedelmi ingatlanok területén is.
Hajnal István , a Biggeroge''s-NV vezérigazgatója is azt tapasztalja, hogy az ingatlanadóra már számítanak a beruházók, a még csak tervezett pluszadóteher máris elkezdett beépülni az árakba, megjelenik a befektetési ajánlatokban. Szakmai körökben az egyszázalékos éves adó terjedt el, ami adott esetben 10-15 százalékos értékcsökkenést okoz majd az üzleti ingatlanok értékében, hiszen csökken a hozam, így nő a megtérülési idő.
Az érték egy százalékát kitevő ingatlanadó az ingatlanpiac valamennyi szegmensére katasztrofális hatással lenne - ez egyértelmű. Az irodaházakat, szállodákat, bevásárlóközpontokat felvásárló ingatlanalapok hozama olyannyira megcsappanna, hogy Magyarország versenyképtelenné válna, és az alapok kivonulnának. Ha nincsenek építkezések, csődhelyzet alakulna ki az építőiparban, ami közvetlenül és közvetve a GDP 20-25 százalékát adja. Az irodaházakban, raktárakban, üzletházakban, ipari és logisztikai parkokban területet bérlők érvényes bérleti szerződését az adó miatt nem lehet felbontani, de az újakba már beépülne a teher.
Az ingatlanadó várható és részben már érzékelhető hatásai közül pozitívumnak tekinthető viszont a gondozatlan belterületi telkek, házak piacának törvényszerű feléledése.
Az ingatlanadó egyik érzékeny pontja lehet ugyanakkor a hitelre vett lakások és jellemzően 80 százalékban hitelből finanszírozott beruházások ügye. Ha a hitelrészt nem veszik figyelembe, akkor könnyen lehet, hogy a bankok helyett a lakók fizetnek vagyonadót a valójában még nem a tulajdonukat képező ingatlan után is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.