11 milliárddal kedvezőbb volt tavaly a BKV mérlegeredménye
A BKV Zrt. 2006. évi mérlegeredménye a 2005. évhez viszonyítva mintegy 11,5 milliárd forinttal kedvezőbb - tájékoztatta a társaság az MTI-t csütörtökön. A közlemény szerint ez elsősorban azzal van összefüggésben, hogy a 2006. évi állami normatív támogatás jelentős mértékben meghaladta az előző évit. A személyszállítás bevétele 2006-ban közel 3 milliárd forinttal növekedett a 2005. évhez képest, elsősorban a növekvő menetdíj bevételek miatt, amelyekre pozitív hatással volt az, hogy 2006 január 1-jétől a munkáltatók adómentesen juttathatnak helyi tömegközlekedési bérletet dolgozóiknak. A BKV Zrt. 2006. évi mérlegét mintegy 344,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel zárta. A közlemény szerint a mérlegben jelentősebb növekedés a tárgyi eszközök körében történt, ez pedig az év során végrehajtott beruházásokkal van összefüggésben. Ilyen beruházás volt például a Combino villamosok beszerzése, a kelet-nyugati metróvonal felújítása, a villamos infrastruktúra nagykörúti felújítása, valamint a 4-es metró építése. A kiemelt beruházásokat a cég a Fővárosi Önkormányzat által folyósított forrásokból finanszírozta.


