A HR mint üzleti partner
Olyan vállalati értékeket kíván a munkájával erősíteni a HR- (human resources) csapat minden tagjában Somorjai Éva, mint az átláthatóság, a hitelesség, az őszinteség, a dolgozói elégedettségre törekvés, a hatékonyság és az esélyegyenlőség. A Magyar Telekom új HR-vezérigazgató-helyettese úgy véli, ez utóbbi terén kell a humánerőforrással foglalkozó több mint 200 munkatársnak leginkább fejlődnie. Ez az a csapat ugyanis, amely a cégcsoporti szinten dolgozó 12 ezer szakember munkáját támogatja. Az itt dolgozók szürkeállománya, a folyamatok, az informatikai megoldások komoly lehetőségeket kínálnak a hatékony munkához, ám attitűdváltásra, szemléletformálásra van szükség ahhoz, hogy a HR üzleti partner lehessen, komolyan vegyék és elismerjék a munkánkat – hangsúlyozta Somorjai Éva. Az érdekképviseletnek a dolgozók több mint egyharmada tagja. Somorjai Éva büszke arra, hogy soha nem volt a társaságnál sztrájk, hogy jó a kapcsolat a szakszervezettel, mindig sikerül konszenzusra jutniuk.
A szakember 2001 októberétől dolgozik a Magyar Telekomnál, s egy évvel később már a csoport emberi erőforrás ágazatának igazgatójaként tevékenykedett. Többek között a vállalatcsoport HR-stratégiájának kidolgozását, a kompetencia-kézikönyv elkészítését, a 360 fokos elektronikus értékelés bevezetését említi az elmúlt évek kihívásai közül. Most úgy érzi, az üzleti folyamatok támogatása, a tudásfejlesztés (különösen az IP NGN-technológia kapcsán) mellett főleg az attitűdváltás elősegítése, a kultúrafejlesztés a legfontosabb feladata. Ezen belül is a vezetői stílus formálása, a hatékonyabb belső és külső működéshez a reakcióidők csökkentése és a kommunikáció fejlesztése a cél. Somorjai Éva szerint a társaság vezetői számára felértékelődnek a menedzsmentképességek, a szoft készségek, például a motiváció. Ezt segítheti, ha átalakul az ösztönzőrendszer.
Az új vezető által az első helyre sorolt érték, az átláthatóság megteremtése vállalati szintű kihívás. Erre utal, hogy a társaság az első negyedéves üzletági eredményeit már új struktúrában jelentette. A szegmenseket a magyar és nemzetközi tevékenységet is magukban foglaló üzletágak (T-Com, T-Mobile, T-Systems, valamint a csoport- és a szolgáltató központi szegmens) alapján alakították ki, méghozzá úgy, hogy ezek összhangban legyenek a belső jelentési és ellenőrzési rendszerrel. A Magyar Telekom egyébként 6,1 százalékos bevételnövekedést könyvelhetett el az első negyedévben; csoportszinten a cég árbevétele meghaladta a 161 milliárdot. A vezetékes üzletág 2,4 százalékos zsugorodását a mobil-, az internet- és az informatikai szolgáltatások üzletágának teljesítménye kompenzálta.
Ember. „Az elfogadottságomat mindig segítette, hogy pénzügyi háttérrel kezdtem, vagyis számokra is le tudom fordítani a HR működését” – fogalmazott Somorjai Éva, aki tudatosan tanulmányozza a társaság üzleti folyamatait, hol lehet nagyobb hatékonyságot elérni. Kinevezése óta többek között az ügyfélszolgálat munkáját vizsgálta, Debrecenbe látogatott, hogy az üzlethálózat működését vegye górcső alá, de a kutatóközpont is sorra kerül, ahol a termékfejlesztés feladatait nézi át, melyek azok a területek, ahol a HR még többet tud segíteni.
A szakember a társaságnál töltött hat év után is képesnek érzi magát az úgynevezett „out of the box” gondolkodásmódra, vagyis kreatívan, sablonmentesen, ha szükséges, kívülről szemlélve vizsgálja a belső működést, így fedezve fel az új lehetőségeket az üzleti hatékonyság növeléséhez.
Gyorsan dönt, a döntéseibe bevonja a munkatársait, de a következményeket felelősen vállalja, valamint megbízható – elsősorban ezeket sorolta vezetői erősségei közé Somorjai Éva. Kiemelte: „Ezt az állást nem tudnám egyedül ellátni, ehhez csapatmunka kell, és én büszke vagyok a kollégáimra és arra, hogy milyen hatékonyan támogatnak.” Emiatt tudatosabban fejleszti és vonja be a kollégáit egyre nagyobb kihívásokat jelentő feladatok ellátásába. Ez bizonyul a leghatásosabb ösztönzőnek. Úgy érzi, maximalizmusa miatt még mindig türelmetlen másokkal szemben, bár az elmúlt években sokat fejlődött ezen a területen. Pozíciójából adódóan nem csak menedzsmenti feladatokat lát el, sokszor „külső tanácsadóként”, coachként segíti vezető társait a problémamegoldásban, máskor mediátorként közreműködik vezetők és beosztottak konfliktusainak feloldásában.
„Most nem törődöm magammal eleget, feltétlenül javítanom kell a munka-magánélet egyensúlyán” – mondja a vezető, aki egy kilencéves kislányt és egy kétéves kisfiút nevel. Hétköznap legalább 12 órát dolgozik, s igyekszik, hogy hétvégén minél kevesebb idő teljen munkával. „A társadalom szemében a jó anya az, aki csak a gyermekeivel foglalkozik, én azonban úgy érzem, akkor tudok érzelmileg, egzisztenciálisan sokat adni a gyermekeimnek, ha önmagamat is képes vagyok megvalósítani” – vall magáról őszintén a vezérigazgató-helyettes. Somorjai Éva örömmel „nyugdíjba” menne akár már 50 éves kora előtt is, ám ezután is foglalkozna üzlettel, de már csak hobbiszinten. Szívesen működtetne egy kávézót, vagy kertészkedne, esetleg lakberendezőként dolgozna. KI


