BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áramexportstop lesz üzemzavar esetén

Amennyiben a hétfőihez hasonló üzemzavar keletkezik a magyar villamosenergia-rendszerben, azonnali intézkedésként ez alatt az idő alatt tilos áramot exportálni – idézi az MTI-Eco a gazdasági és közlekedési miniszter tegnapi bejelentését. Kóka János közölte továbbá, hogy egy ilyen hasonló esetben minden beindítható erőművi blokkot be kell indítani, és a határkeresztező kapacitások egy bizonyos hányadát fel kell szabadítani. Tájékoztatója előtt a GKM vezetői tárgyaltak a Magyar Energia- hivatal (MEH) és a rendszerirányító Mavir első embereivel hétfőn Budapesten.

Mint beszámoltunk, hétfő délután hirtelen leállt a mátrai erőmű egyik blokkja, ráadásul tévesen lekapcsolták a tiszai erőműből érkező egyik vezetéket, emiatt a hazai villamosenergia-rendszerből rövid időre kifogyott az áram. A Mavir a nem védett fogyasztók 18 csoportjából három kiszolgálását felfüggesztette a rendszer egészének egyensúlya érdekében. A korlátozásokat nem sokkal később feloldották.

A hazai áramigények 255 megawattal haladták meg a mintegy 6 ezer megawattos termelést. A hiba éppen azért történt, mert a nagy fogyasztói igények kielégítése érdekében azt csúcsra járatták. Ez szabályszerű lépés volt ugyan, de a tüzelési rendszerben keletkezett minimális megingás miatt az automatika már kikapcsolta a blokkot. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.