BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az államtitkár szerint az elmaradt egészségügyi reformokat végre kell hajtani Jó

Jó benyomást tett a parlament egészségügyi bizottságának tagjaira Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium két hete kinevezett államtitkára. A többségében orvosokból álló testület tagjai szót értettek a 27 évig klinikusként, legutóbb a budaörsi egynapos ellátást végző intézmény főigazgatójaként dolgozó szülész-nőgyógyásszal. Az államtitkári széket elfoglaló Kovács Attila úgy fogalmazott: a legjobbnak vélt reformlépésekről a gyakorlat állít ki bizonyítványt. Maga az ágazat egészének átalakítását tartotta volna helyesnek, a kórház-átalakítással együtt kellett volna meglépni az alap- és a járóbeteg-szakellátás szerkezetváltását. Érdeklődésünkre elmondta: a lehető legszélesebb konszenzusra törekszik az ágazat szakmai szervezeteivel, mert csak a támogatásukkal érhetők el megfelelő változások. Az ágazatban eddig elmaradt reformlépéseket sürgősen meg kell tenni, s egyeztetésekre van szükség a fejlesztési programok kidolgozásában is – tette hozzá. A bizottsági ülésen tárgyaltak az egészségügyi miniszter asszonynak egy kórházi tanulmányra alapozott kijelentéséről, miszerint a kórházi patológiai és diagnosztikai mutatók eltérnek, s ez azt igazolja, hogy a betegek 22 százalékát félrekezelik. Kijelentése megdöbbenést váltott ki az orvosok és betegek között egyaránt – állítja Csáky András (MDF). Az államtitkár sajnálja, hogy félreértették Horváth Ágnest, a minisztérium szándéka a tanulmánynyal a gyógyítás minőségi mutatóinak kidolgozása volt – mondta. Keller Éva patológus profeszszor azért nem értékelte az Egerben készített tanulmányt, mert mint mondta: a tudományos világban nem ismert módszerről nehéz véleményt formálni. NTE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.