BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén nem kér támogatást a Sziget

Az idén közel 2,5 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik a Sziget Fesztivál, 250 millióval többől, mint tavaly – jelentették be tegnap tájékoztatón. A szervezők az idén nem tartanak igényt a költségvetés 3-5 százalékát kitevő állami támogatásra, ez 2006-ban 100 millió forint volt.

A Sziget költségvetésének 70 százalékát a jegybevételekből kívánják fedezni. A rendezvény történetében először kedvezményes jegyet is lehet majd váltani a 84 nap múlva kezdődő fesztiválra: június közepéig 7 ezer, azután pedig 8 ezer forintért lesz mód napijegyet megvásárlására. Május 10-től egyébként a drágább hetijegyek 37,5 ezer, az olcsóbbak pedig 30 ezer forintba kerülnek.

A tavalyi mintegy 385 ezren látogattak el a Szigetre, 66 helyszínen 250 külföldi előadást és 500 hazai zenei produkciót, valamint más kulturális programot mutattak be. A külföldi előadók 44 országból érkeztek. Az induláskor 1993-ban 43 000 fizető vendég volt kíváncsi a 200 koncertre, 80 filmre és 40 színházi produkcióra, egy évvel később viszont már 143 ezren buliztak az Óbudai-szigeten. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.