BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fél év múlva átszervezik a járóbeteg-ellátást is

Körülbelül fél év múlva átszervezik a járóbeteg-szakrendelői struktúrát - nyilatkozta a Népszavának az egészségügyi miniszter. Most mérik fel a rendelőintézeteket, s ahol szükséges, ott a lakossági igényeknek megfelelően átcsoportosítják az egyes szakmákat. Horváth Ágnes hangsúlyozta: a kórházreformmal ellentétben itt ágyszám helyett óraszámban kell majd gondolkodni, és nem várható a kapacitások szűkítése.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy felülvizsgálják a kórházak finanszírozását. Várhatóan változnak majd az úgynevezett minimumfeltételek, amelyek megszabják, egy adott egészségügyi szolgáltatónak milyen követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy engedélyt kapjon egy-egy tevékenységre. Mindemellett bejelentette: egyezségre jutottak a szakmával az ügyeleti rendszer júliustól esedékes átalakításáról. Ennek kulcspontjai, hogy az egészségügyi szolgáltatóknak meg kell állapodniuk a dolgozókkal, s ezt kollektív szerződésben kell rögzíteni.

Jelenleg az óradíjnak több mértéke van: az úgynevezett csendes (éjjeli, hétvégi, ünnepnapi) ügyeletben töltött órát csupán 12,5 százalékban, a normál ügyelet óráit 25 százalékban, míg a minősített ügyelet óráit 50 százalékban számítják munkaidőnek. Ezek az arányok 70-80-90 százalékra emelkednek. A jelenlegi maximálisan 48 óra heti munkaidő marad, de 12 óra helyett 24 óra túlmunkát vállalhatnak önként a dolgozók. Az intézményeknek lehetőségük lesz arra is, hogy csak az ügyeletre vegyenek fel orvosokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.