A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága három pont levonásával büntette az Újpest FC-t a május 4-i Újpest - DVSC-TEVA bajnok mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt. Az MLSZ felhívta a figyelmet, hogy a büntetés súlyosabb is lehetett volna, hiszen a FIFA 55. számú irányelve – amely a rasszista megnyilvánulások szankcionálásával foglalkozik – a lehetséges szankciók között a stadionbezárást, a pontlevonást és a kizárást említi.
Megbüntették a Debrecent is az említett meccsen történt események miatt: a csapatnak 300 ezer forintot kell fizetnie. A szövetség azzal indokolta az Újpesttel szembeni szigorúbb fellépést, hogy a fővárosiakat már korábban is meg kellett róni a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt, így az Újpest FC visszaesőnek számít.