BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Inkognitóban

Olyan a Mazda3 MPS az utcán, mintha Kincsem söröslóálcában indulna a nyeretlen kétévesek versenyén. Simán elvegyülünk a forgalomban, háborítatlanul autózunk, aztán, ha olyan a forgalmi helyzet – már ott sem vagyunk.

Az a szó, hogy gyorsulás, ebben az esetben ugyanis nemigen használható, hiszen a gyorsulás egy folyamatot jelent, míg a hármas MPS a 260 lóval a motorháztető alatt inkább Isaac Asimov-féle térugrást művel. Viszszavált, gázfröccs, aztán csak az üresség a kocsi helyén. Mert turbólyuk az speciel egyáltalán nincs. A különösen erőteljesre hangolt motorkarakterisztika eredményeképpen a Mazda3 MPS 50-ről 100 kilométeres sebességet a harmadik fokozatban mindössze 4,2 másodperc alatt éri el, de még ötödikben is csak öt másodperc kell a 120-as tempó eléréséhez, ha nyolcvanról kezdjük a gyorsítást. A Mazda3 MPS ugyanis változtatás nélkül kapta meg a 6-os MPS – nem is a jövőbe, hanem egyenesen űrbe mutató – változó szelepvezérléses, közvetlen benzinbefecskendezésű, 2,3 literes turbómotorját, amelyet a gyár a DISI Turbo szóösszetétellel jelöl.

A hatos kézi váltó elé akasztott erőmű pörög, mint a tornádó, és 6600-nál nem tilt le az elektronika: ott csak a vörös zóna kezdődik. Szerény jelzés, de semmi korlát.

Egyébként a szerénység jellemzi az egész autót. Avatatlan szem nemigen veszi észre, hogy nem a mindennapok családi kompakt autója, hanem egy utcai rakéta araszol a sorban. A szolidan sportos lökhárítók nem harsányak, bár a 18 hüvelykes könnyűfém felnik vagy az öblös kipufogócső már jelzi, micsoda erő szunnyad a gépháztető alatt. Belül persze más a helyzet: a piros cérnával varrott bőr kormányborítás, a sebességváltó-szoknya és kézifékkar-markolat, valamint az alumínium pedálsor és a sportülések már kendőzetlenül a sportautózás világát idézik.

Annak ellenére, hogy per 45-ös abroncsok feszülnek a kerekeken, sikerült olyan futóművel ellátni a kocsit, hogy nem csupán a szerpentineken tartható nagyon pontosan kézben, hanem a fővárosi utakon (Szentendrei út!) sem zavarosodik össze szemünkben a csarnokvíz.

Ezenkívül az első két sebességi fokozatban a turbónyomás és a fojtószelep vezérlésével a motorelektronika folyamatosan szabályozza a forgatónyomatékot, s kanyarban a kormányelfordítás szögét is számításba veszi – ez egyébként komoly segítség állórajt esetén. Ám ennek ellenére óvatosan azzal a kövér gázzal, ha kikanyarodunk valahová, mert a hármas MPS azért egy versenyautó, ha inkognitóban van is.

Mert a közvetlen áttételezésű kormánnyal pontosan irányítható ugyan a Mazda, és a teljesítmény alapján várhatónál sokkal kevesebb a hajtási befolyás, de erőteljes gyorsításkor azért keményen kell markolni a kormányt. A vadlóhoz is férfi kell... Viszont mindenkor számíthatunk az önzáró differenciálmű segítségére, amely gyors kanyarokban optimális mértékben osztja el a hajtást az első két kerék között. Mert a hármas ebből a szempontból maradt, ami volt, vagyis maradt az elsőkerék-meghajtás, s így az MPS-kivitel a világ egyik leggyorsabb fronthajtású autója, amely az oldalsó légterelők révén szinte odatapad az úthoz. Az utasokat a különösen merev karosszéria is védi. A vezető- és utasoldali, valamint az oldalról védő függönylégzsákok az autó passzív biztonsági alapfelszereltségébe tartoznak. Az altest sérülési kockázatát pedig az ütközéskor összecsukló fékpedál és a biztonsági kormányoszlop csökkenti. Az ütközések megelőzésében az elöl 320 milliméter átmérőjű hűtött, hátul pedig 280 milliméteres féktárcsákra számíthatunk.

Emellett – biztos, ami biztos – ott a négycsatornás ABS, az elektronikus fékerőelosztás (EBD) és a vészfékasszisztenssel kiegészített kipörgésgátló (TCS) is. n

Mazda3 MPS

H./sz./m.: 4435/1765/1465 mm

Tengelytáv: 2640 mm

Csomagtér: 290–1229 l

Tank: 55 l

Gumiabroncs: 215/45 R18

Teljesítmény: 260/5500 LE/ford.

Nyomaték: 380/3000 Nm/ford.

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás 100 km/h: 6,1 s

Fogyasztás (l): város 13,5, országút 7,5, vegyes 9,7

Alapár: 8 079 900 forint

Tengelytáv: 2640 mm

Csomagtér: 290–1229 l

Tank: 55 l

Gumiabroncs: 215/45 R18

Teljesítmény: 260/5500 LE/ford.

Nyomaték: 380/3000 Nm/ford.

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás 100 km/h: 6,1 s

Fogyasztás (l): város 13,5, országút 7,5, vegyes 9,7

Alapár: 8 079 900 forint-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.