BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lerakták a Metropolis alapkövét

Kétmilliárd forintba kerülő, a Principium ''95 Zrt. beruházásában épülő 132 lakásos épület alapkövét rakták le Budapest hetedik kerületében csütörtökön délután. Hunvald György kerületi polgármester egyebek mellett az épület fekvését emelte ki. A Százház és Jobbágy utca határolta területen egy év múlva beköltözhető épület közelében áll meg a 7-es busz és 2-es metró, az épülő 4-es metró Dózsa György úti állomása pedig 1 perc sétára lesz. A Récsei bevásárlóközpont a közvetlen szomszédságban, míg az egykori ügető helyén épülő Aréna Plaza pár száz méterre található.

A Metropolis névre keresztelt házban többek között teremgarázs, közös használatú kert, éjjel-nappali portaszolgálat várja az új tulajdonosokat. A hétemeletes ingatlan földszinti és hetedik emeleti, úgynevezett Penthouse-lakásaihoz saját kert tartozik. Az épületen belül közös napozóterasz, a szomszédban pedig teniszpálya szolgálja a lakók kényelmét. Az érdeklődést jellemzi, hogy az értékesítést végző Duna House Kft. a lakások felét már eladta. Az Erste Bank finanszírozásában, a Principium ''95 Zrt. beruházásában és az Európai Építő Zrt. generálkivitelezésében készülő lakások 11 és 54 millió forint között elérhetők. A legkisebb lakás 48, míg a legnagyobb 110 négyzetméteres. Az egy négyzetméterre jutó vételár 280 és 360 ezer forint között változik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.