BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos mobilkoncessziók

A költségvetés helyzetét nettó 20 milliárd forinttal javítaná, ha a Magyar Telekom Nyrt. és a Pannon GSM Távközlési Rt. elfogadná a gazdasági miniszter ajánlatát a másfél éven belül lejáró 900 MHz-es GSM-koncessziók további hét és fél éves meghosszabbításának feltételéül. Az erről szóló ajánlatot, amely a fent említett összegen felül még szolgáltatónként további 20 milliárd forint beruházást vár el a széles sávú mobillefedettség növelésére, pénteken küldte meg Kóka János az érintett cégeknek. Utóbbiak lapunk megkeresésére egyelőre csak annyit mondtak, hogy tanulmányozzák az ajánlatot.

A miniszter közölte velük azt is, hogy ha az ajánlattételt követő tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy új eljárás keretében dől el a frekvenciasáv hasznosításának sorsa. (A harmadik hazai szolgáltató, a Vodafone hat évvel később lépett a piacra, így frekvenciajogosultsága is később jár le.)

Ismeretes, hogy a Pannon GSM Távközlési Zrt. és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-be üzletágként beolvadt egykori T-Mobile Rt. 15 évre kötött, 900 MHz-es frekvenciasávra vonatkozó koncessziós szerződése 2008. november 4-én lejár. A konceszsziós szerződés értelmében a területet felügyelő miniszternek lehetősége van a koncesszió hét és fél évre szóló meghosszabbítására. A miniszter a koncessziós díj mértékét, valamint a szolgáltatók döntésének alapjául szolgáló követelményrendszert 18 hónappal a koncesszió időtartamának lejárta előtt köteles közölni. Az egyenként 10 milliárd forint + áfa koncessziós díj megfizetését a gazdasági tárca még 2007-ben várná el a szolgáltatóktól, a széles sávú beruházásokat pedig a következő két évben kellene végrehajtaniuk a cégeknek az infrastruktúrával gyengén ellátott területeken. A koncessziós szerződés értelmében a megállapodásra 2007. augusztus 4-ig kell sort keríteni. Ebben az esetben még az ősz folyamán meghoszszabbíthatóak lesznek a szerződések. Ellenkező esetben a Nemzeti Hírközlési Hatóság új, legfeljebb 15 évre frekvenciahasználati jogosultságot lehetővé tevő árverést vagy pályázatot ír ki. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.