BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lehet ügyvezető

Ha a köztisztviselő a felszólítás ellenére a harmincnapos határidőben sem jelentette be, hogy az adott kft.-ben megvált ügyvezetői tisztségétől, úgy jogszerűen nyilvánították megszűntnek köztisztviselői jogviszonyát – hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság az alábbi ügyben.
A jogvita felperese köztisztviselőként dolgozott, és osztályvezetői megbízást kapott. Ám azt nem jelentette, hogy egy kft.-ben ügyvezetői tisztséget is betölt, ami összeférhetetlen. Kollégái kitöltötték az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, ő ezzel adós maradt. Munkáltatója ekkor írásban szólította fel, hogy harminc napon belül szüntesse meg az összeférhetetlen helyzetet, és igazolja, hogy ezt a cégbíróságon bejelentette. A határidő eredménytelenül telt el. Az érintett azt mondta, a változásbejelentés megtörtént, de a cégbírósági ügyintézési határidő harminc nap. Később azzal érvelt, hogy ügyvédje elfelejtette bejelenteni a változást a cégbírósághoz.
Munkáltatója még nyolc nap határidőt adott. A felperes nem tett eleget a felszólításnak, így munkáltatója megszűntnek nyilvánította a jogviszonyát.
A felperes a bírósághoz fordult. Vitatta az intézkedést, de az első, majd a másodfokú bíróság is elutasította keresetét. A felperes az LB-tól kérte az ügy felülvizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette: a bíróságok törvénysértés nélkül jártak el, hiszen a felperes a munkáltatói felhívástól számított harminc napon belül még a társasági szerződés módosítását, vagyis azt sem tudta igazolni, hogy lemondott összeférhetetlen tisztségéről, és a cégbírósághoz benyújtotta a változásbejegyzési kérelmet. A munkáltató eljárása megfelelt a tisztesség, a jóhiszeműség követelményének, és méltányos is volt – hangsúlyozta az LB. Rámutatott: a törvény értelmében a köztisztviselő köteles harminc napon belül eleget tenni cégbírósági változásbejelentési kötelezettségének. Ilyen bejelentést a felperes – jogviszonya megszűnéséig – nem igazolt. A kft. két taggal működött, a felperes továbbra is tag maradt, így nem hivatkozhatott arra sem, nem tudta befolyásolni, hogy a bejelentés a cégbírósághoz megtörténjék. Az LB elutasította a felülvizsgálati kérelmet. KK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.