BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pörgős online lottócégek

Sportszerűtlen – tömören így foglalta öszsze Bernadette Lobjois, az Európai Állami Lottó- és Totótársaságok Szövetségének (EL) főtitkára azt a versenyhelyzetet, amelyben a szervezet tagjainak fel kell venniük a küzdelmet az online szerencsejátékokat és sportfogadást kínáló magántársaságokkal szemben. A negyedik konferenciáját a múlt héten Budapesten tartó EL tagjainak számára az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy olyan piacon kell versenybe szállniuk, ahol nem egyenlők a feltételek.

Míg az állami lottótársaságok működését számos adózási és egyéb előírás, illetve jogszabály határozza meg – amelyeket szigorúan be is tartanak –, addig az új versenytársak – főleg az internetes sportfogadás területén – nem veszik ezeket figyelembe – mondta el az 1999-ben alakult EL főtitkára. Ennek megfelelően a legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogyan tudnak alkalmazkodni az európai állami lottócégek az online szerencsejáték-vállalkozások jelentette versenyhez.

Az EL-tagok egyértelműen a jelenlegi, a nemzeti lottótársaságok monopóliumát fenntartó rendszer mellett foglalnak állást. Meggyőződésük, hogy a szerencsejáték és a sportfogadás nem vethető össze más termékkel, szolgáltatással, ezért szükség van a szabályozásra – jelentette ki Winfried Wortmann, az EL elnöke a szervezet budapesti konferenciája alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Egyébként az Európai Unión belül sem teljesen egységes a kérdés megítélése, míg a parlament és a bíróság is inkább az állami lottótársaságok által képviselt állásfoglalás felé hajlik, addig a bizottság már nagyobb szabadságot adna ezen a területen is, a szolgáltatások szabad áramlását hirdető uniós alapelvnek megfelelően.

Az EU belsőpiaci biztosa, Charles McCreevy szerint sérti a szolgáltatások szabad áramlásának elvét az, hogy számos tagország akkor is külön engedélyhez köti a fogadóirodák működését, ha azok egy másik uniós államban már jogszerűen működnek. Az Európai Bizottság ennek kapcsán kilenc ország ellen indított vizsgálatot, és a magyar kormánytól is a hónap végéig várják a választ a figyelmeztetésre, amely szerint meg kellene változtatnia az EU-tagállamok vonatkozásában a külföldi szerencsejátékcégek magyarországi szolgáltatását és reklámozását illegálisnak nyilvánító szabályozást.

A becslések szerint 60 milliárd eurós éves forgalmat bonyolító európai szerencsejáték-szektor különösen azt követően került az érdeklődés középpontjába, hogy az Egyesült Államokban a múlt nyáron törvényi szabályozással ellehetetlenítették az online fogadóirodák működését. Európában Nagy-Britannia számít a liberalizáció élharcosának, és itt találhatók a legnagyobb, fogadásokkal foglalkozó cégek is. A brit szabályozásban az online fogadások szervezése a legális szürkezónához tartozik, azzal a megszorítással, hogy az összes szerencsejáték reklámozására nagyon szigorú jogszabályok vonatkoznak.

Az EL múlt heti konferenciájának végén elfogadtak egy sportfogadási kódexet is, ezt Budapesten a szervezet 72 tagja közül 23 alá is írta. Az Szerencsejáték Zrt. az esemény alatt kapta meg a kódex szövegét, így nem csatlakozhatott a kezdeményezéshez, ez a dokumentum áttanulmányozása után lehetséges. VG

Korlátozások

Magyarországon csak többségi vagy teljesen állami tulajdonú társaság folytathat fogadásokkal kapcsolatos tevékenységet, továbbá tilos külföldön szervezett szerencsejátékokat népszerűsíteni, közvetíteni.

Tiltólistára kerültek az online fogadóirodák, ám a Szerencsejáték Felügyelet tehetetlen. A magyar állampolgárok legálisan játszhatnak ezeken a portálokon, igaz, a nyeremény után adózniuk kell.

Tiltólistára kerültek az online fogadóirodák, ám a Szerencsejáték Felügyelet tehetetlen. A magyar állampolgárok legálisan játszhatnak ezeken a portálokon, igaz, a nyeremény után adózniuk kell.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.