Túlóráztat a Skoda a kereslet miatt
A kereslet azt mutatja, hogy a tavalyinál 10 százalékkal több, körülbelül 610 ezer Skoda készülhet a három csehországi gyárban. A rendelésállomány nem várt mértékű növekedése miatt júniustól rendkívüli műszakokat tartanak péntek éjszakánként az üzemekben, azonban a vezetés és a szakszervezet abban még nem állapodott meg, hogy hány ilyen műszakot tarthatnak ebben az évben, de az előzetes számítások szerint legalább ötvenre lenne szükség.
Dalnoki Balázs, a márkaképviselet értékesítési vezetője elmondta, mivel a Mladá Boles-lav-i, valamint a Kvasinyben és Vrchlabiban lévő üzemeket már nem lehet bővíteni, a kínai és indiai összeszerelő üzemek teljesítményének növelésére készülődik a cég. Erre annál is inkább szükség van, mert folyamatosan nő a Skodák forgalma Ázsiában. A Skoda Auto tavaly 36 541 járművet (+21,1 százalék) értékesített Ázsiában, ebből India 12 105 darabbal részesedett, majd Törökország (5725), Egyiptom (3683) és Izrael (3518) következett.


