Újabb hibákat tárt fel a vasúti hivatal
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft.-nél és a MÁV Zrt.-nél is, viszont a GYSEV Zrt.-nél csak hibákra bukkant. Az MVH a vizsgálattal a mostaninál versenyképesebb pályadíjak alkalmazásának lehetőségét akarta feltárni – közölte tegnap Antal Dániel, az MVH igazgatója sajtóbeszélgetésen.
A hivatal megállapította, hogy a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. lényegében nem végezte el díjszabási feladatait, és nem alakított ki az európai rendszerben értelmezhető és hatóságilag ellenőrizhető díjakat, kedvezményeket és felárakat sem. Ezért ötmillió forint piacfelügyeleti bírságot kapott, s két hónapon belül ki kell javítania az összes hiányosságot.
A MÁV-nál európai szinten is rendkívül magas pályahasználati díjakat talált az MVH, s azt állapította meg, hogy a vasúttársaságnál pályavasúti költségek sem ellenőrizhetők. Ezért kötelezte a MÁV-ot a szükséges nyilvántartások és egyéb intézkedések megtételére, viszont nem büntette meg, mert e hiányosságokkal szemben már korábban is fellépett. A Győr–Sopron– Ebenfurti Vasút Zrt. ügyében a hivatal a feltárt kisebb hiányosságok kijavítására szintén két hónapot adott.
A vizsgálat során kitűnt, hogy pályái használatáért a MÁV az egyes vasúttársaságoktól jelentősen eltérő pályadíjat szedett, a MÁV csoporttól független társaságokat pedig nagymértékben és tendenciózusan túlszámlázta. Az MVH az ügyet átadta a Gazdasági Versenyhivatalnak, hogy az megállapítsa: az egyes piaci szereplők a rájuk nézve súlyosan aránytalan terhelést azért tűrték-e el, mert a MÁV Zrt. visszaélt velük szembeni erőfölényével.


