Újra itt a vállalkozási díj
Május 31-ig lehet pályázni az Európai Vállalkozási Díjra (European Enterprise Awards), amely azokat a kezdeményezéseket népszerűsíti és jutalmazza, amelyek regionális szinten támogatják a vállalkozói tevékenységet. Az Európai Bizottság immár második alkalommal hirdette meg a díjat, öt kategóriában. Brüsszelben az eredményhirdetés decemberben lesz: akkor jelentik be a kategóriagyőzteseket, és adják át a zsűri nagydíját a legjobb programnak.
Pályázni helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és középvállalkozás-fejlesztési programokkal, nemzeti szinten lehet. Magyarországon a gazdasági tárca honlapjáról (http://www.gkm.gov.hu) tölthető le a nevezéshez szükséges jelentkezési lap. Ezt követően – a nemzeti forduló eredményének megfelelően – az európai döntőbe országonként összesen két kezdeményezés nevezhető 2007. szeptember 15-ig, olyanok, amelyek a díj két különböző kategóriáját képviselik.
Az Európai Bizottság vállalkozási és ipari főigazgatósága a díjjal egyrészt a vállalkozásokat és a vállalkozói tevékenységet előmozdító sikeres kezdeményezések elismerését kívánja gyakorlattá tenni, tagállami és uniós szinten egyaránt. Másrészt fontosnak tartja a legjobb vállalkozási elképzelések és gyakorlatok bemutatását, továbbá a vállalkozók társadalmi szerepének szélesebb körű megismertetését és nem utolsósorban a potenciális vállalkozók inspirálását is.
A vállalkozások, vállalkozói szakmai szövetségek, civil szervezetek kizárólag olyan együttműködési programokkal indulhatnak a megméretésen, amelyeket valamely állami, önkormányzati hatósággal együtt valósítanak meg. A pályázatot a programokat működtető települési, kistérségi, megyei, illetve regionális hatóságok vagy a lebonyolításukat végző közreműködő szervezetek nyújthatják be.
A kkv-knak kedvező körülmények megteremtése létfontosságú az Európai Unió gazdasági növekedése szempontjából – hangsúlyozta a közösségi program indulásakor Günter Verheugen illetékes EU-biztos. A díj mindazonáltal szimbolikus elismerés, pénzjutalommal nem jár. A tagállamok a hazai helyezettek számára sajtónyilvánosságot biztosítanak vállalkozásfejlesztési programjuk bemutatására. Az európai fordulóba továbbjutó két díjazott lehetőséget kap az uniós versenyen való részvételre.
Tavaly Európa 29 országában több mint 400 regionális és helyi vetélkedő zajlott. Magyarországon a nemzeti fordulóban 17 pályázó volt, s közülük a két győztes, a Széchenyi-kártya programmal a Ka-VOSZ Zrt. és „Vállalkozom, tehát leszek” képzési projektjével a Junior Achievement Magyarország jutott az EU-döntőbe. A bírálók tagállami és közösségi szinten egyaránt a projekt eredetiségét, megvalósíthatóságát, gazdasági és társadalmi hasznosságát vizsgálják. KoM
Pályázható kategóriák
1. Úttörő szellemiség a vállalkozásban: a vállalkozási kultúrát és gondolkodásmódot, az ezzel kapcsolatos társadalmi tudatosságot előremozdító intézkedések elismerése.2. Vállalkozás támogatása: az olyan innovatív politikák elismerése, amelyek támogatják a vállalkozásokat és beruházásokat vonzanak, különösen a hátrányos helyzetű térségekbe.
3. A bürokrácia visszaszorítása: különösen az induló vállalkozások adminisztratív eljárásait egyszerűsítő intézkedések elismerése.
4. Befektetés az emberbe: a vállalkozói oktatást és szakképzést javító, az üzleti szféra és az oktatási rendszer közötti kapcsolatokat erősítő kezdeményezések elismerése.
5. Felelősségteljes vállalkozás: a vállalkozások társadalmi felelősségének, a szociális és/vagy környezeti területen fenntartható üzleti gyakorlatok elismerése.
2. Vállalkozás támogatása: az olyan innovatív politikák elismerése, amelyek támogatják a vállalkozásokat és beruházásokat vonzanak, különösen a hátrányos helyzetű térségekbe.
3. A bürokrácia visszaszorítása: különösen az induló vállalkozások adminisztratív eljárásait egyszerűsítő intézkedések elismerése.
4. Befektetés az emberbe: a vállalkozói oktatást és szakképzést javító, az üzleti szféra és az oktatási rendszer közötti kapcsolatokat erősítő kezdeményezések elismerése.
5. Felelősségteljes vállalkozás: a vállalkozások társadalmi felelősségének, a szociális és/vagy környezeti területen fenntartható üzleti gyakorlatok elismerése. -->


