Vállalati slágertémák
A HR és a felső vezetés, sőt a dolgozók szemszögéből nézve is a legnagyobb HR-kihívás és „slágertéma” a tehetségmenedzsment. A Világgazdaság és a Hewitt által végzett Legjobb munkahely felmérésből az is kiderült: a dolgozók motiválása és elkötelezettségük növelése hasonlóképpen a legfontosabb kulcsterületek között van, ennek alapján úgy tűnik, a felmérésben részt vevő vállalatok valóban észlelik annak súlyát és jelentőségét, hogy a dolgozói elkötelezettség mennyire tudja fellendíteni – adott esetben pedig csökkenteni – az üzleti sikereket, éppen ezért kiemelt prioritásként kell kezelniük a kérdést. Malzenicky Erzsébet, a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. tanácsadója, a 2007-es Legjobb munkahely felmérés projektvezetője szerint a teljesítményértékelési rendszer fejlesztése és működtetése, valamint a képzés-oktatás, különösképpen a vezetőfejlesztés szintén a slágerlista élén szerepel. A szakember hozzátette: a legjobb munkahelyeknél a tehetségek azonosításának szempontjai között hangsúlyosabban szerepelnek a jövőbeli fejlődési lehetőségek, valamint a tanulási és fejlődési potenciál, mint az átlagos cégeknél. Érdekesség, hogy a legjobb munkahelyeknél a vezetők felelőssége is egyértelműbb az átlagosnál, őket is sokkal nagyobb arányban tették érdekeltté a tehetségek azonosításában, illetve fejlesztésében. Olyan vállalat is van, ahol attól függ a főnökök prémiuma, hogy vállalják-e és milyen mértékben a tehetségek fejlesztését.
A 2007-es Legjobb munkahely felmérésre május 31-ig jelentkezhetnek a hazai cégek. A kutatásban való részvétel ingyenes, a felmérés eredményeképp a részt vevő vállalkozások megtudhatják, mennyire jól működik együtt a vezetőség, és milyen mértékben elégedettek a dolgozók. A felmérésre minden, Magyarországon legalább két éve működő, minimum ötven főt foglalkoztató munkaadó jelentkezhet. VG


