BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vezetői kinevezések a Political Capitalnél

A Capital Grouphoz tartozó Political Capital Institute közéleti elemző és tanácsadó cég új szakmai vezetőket nevezett ki.

Gyulai Attila (29) politológus, kommunikációs szakember, korábban a Political Capital kutatási igazgatója, a cég igazgatóhelyetteseként folytatja munkáját. Egyetemi tanulmányai mellett újságíróként dolgozott, 2003-tól a Political Capital Institute elemzője. 2006-tól doktori tanulmányokat folytat az ELTE ÁJK-n.

Juhász Attila (31), az intézet korábbi vezető elemzője kutatási igazgatói kinevezést kapott. Felsőfokú marketing- és reklámmenedzser szakképesítéssel, továbbá politológus végzettséggel rendelkezik. Dolgozott az MTA Politikatudományi Intézetében, majd több félévet tanított megbízott előadóként az

ELTE Társadalomtudományi Karának politikatudományi szakán. Kutatási területe a politikai kommunikáció, valamint az 1945 utáni nemzetközi migrációs folyamatok és a migrációs politika.

Krekó Péter (27) politológus és szociálpszichológus vezető elemzőként folytatja pályafutását. Az ELTE Szo-cializáció és a társadalmi

folyamatok pszichológiája programjának doktori hallgatója, szociálpszichológiai kurzusok oktatója. Kutatási területe a politikai pszichológia, ezen belül a politikai sztereotípiák és a negatív kampányok.

A Political Capital tanácsadói divíziója is új vezetőkkel bővült.

Polyák Zsuzsa (27) politológus, kommunikációs szakember. Egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Intézetében végezte. Szakterülete a politikai kommunikáció, kutatásai területe a politika és a marketingkapcsolatának fejlődése, valamint az USA választási kampányainak története.

Ardai Péter (24) kommunikációs szakember. Felsőfokú kommunikációs tanulmányai mellett politikai menedzser képesítést szerzett. Korábban az államigazgatásban, illetve újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Szakterülete a politikai kommunikáció, kutatási területe a politika és a média kapcsolata. Kommunikációs diplomája mellett a politikai menedzseri képesítést is megszerezte. n VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.