Átszervezés a Zalabaromfinál: három új cég jött létre
Aláírta a szerződést a Zalabaromfi Zrt. megvásárlásáról a magyar tulajdonú Dale konzorcium a zalaegerszegi cég felszámolását végző TM-Line Kft.-vel – értesült lapunk. A Dale a baromfi-feldolgozó társaságot a 2,4 milliárd forintos vagyonértékű ajánlati ár „valamivel több mint 50 százalékáért” vette meg. Mint ismert, a Zalabaromfi tavaly május óta állt felszámolás alatt. Előzőleg a céget a Mónos Péter nevével fémjelzett Carnex csoport működtette, amely tavaly szétesett.
Értesüléseink szerint az új tulajdonosok megkezdték a zalaegerszegi cég átszervezését és tevékenységeinek racionalizálását. A változtatások részeként három részvénytársaságot hoztak létre: a D.F. Invest Zrt. a vagyonkezelői, a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. a kereskedelmi, a Dale-Food Zalabaromfi Zrt. az üzemi-telephelyi működtetési feladatokat látja majd el. A Dale-nek a teljes vételárat augusztus végéig kell kifizetnie, és ez a határideje az átadás-átvétel lebonyolításának is.
Mint ismert, a háromszereplős konzorciumot a budapesti Commerce Rental (CR) Kft., a szegedi Hungarocorn 2000 Kft. és a Seychelle-szigeteken bejegyzett Dale Holdings (DH) Ltd. alkotja. Korábbi információink szerint mindhárom cég mögött magyar tulajdonosok állnak (VG, 2007. június 15.). A Dale vezető cége a CR, amelynek tagjaihoz a Zalabaromfi átvilágítása, a finanszírozási háttér megteremtése és a szakmai munka tartozik. A DH a befektetés pénzügyi kérdéseiben működik közre, a Hungarocorn növénytermelő és állattenyésztő vállalkozásként vesz részt a Dale-ben. A konzorcium mögött álló cégek közül meghatározó a budapesti székhelyű, gabonakereskedelemmel foglalkozó Gabona-Transz (GT) Zrt. A cégnyilvántartás szerint a CR és a GT tulajdonosai részben azonosak. HL


