Folytatódik a metrófelújítás Budapesten
Az idén 11 milliárd forintot költ a BKV Zrt. a kelet–nyugati (kettes) metróvonal felújítására – mondta el Antal Attila, a társaság vezérigazgatója a fejlesztés kapcsán tartott tegnapi sajtótájékoztatón. A forgalomkorlátozással is járó felújítási munkát szombat hajnalban kezdik meg, és a tervek szerint augusztus 20-án indul majd újra a metróközlekedés a megújult szakaszon. Az idei fejlesztés során három állomást újítanak fel 3,7 milliárd forintért, de vágányépítési, szigetelési és gépészeti munkákat is végeznek majd. A kettes metró összesen 43 milliárd forintba kerülő felújítása 2003-ban kezdődött, és teljesen az idén sem ér véget. A vonal megújulásával párhuzamosan lecserélik az ott futó járműveket is, a közbeszerzési pályázat nyerteseként az Alstom 22, öt kocsiból álló szerelvényt szállít, mintegy 33 milliárd forintért. Az új járművek tesztelése jövőre kezdődik, és várhatóan 2009-ben állnak majd forgalomba, az ezzel kapcsolatos műszaki, biztonsági fejlesztésekre még közel 20 milliárd forintot fordít a BKV. VG


