Teljes állami tulajdonban marad a Szerencsejáték Rt.: a parlamenti többség – így a szocialisták is – úgy döntött, nem kerül be a cég a privatizálandó állami cégek körébe. Az ügy érdekessége, hogy a cég a kormány eredeti szándéka ellenére marad száz százalékosan állami vállalat, az MSZP-többség is a teljes megtartás mellett foglalt állást. Ugyancsak az állam tulajdona marad a tiszalöki és a kiskörei vízierőmű, illetve negyedrészben a herendi porcelángyár. Az állami vagyonról szóló törvény szerint ugyanakkor a Magyar Villamos Művek és a Magyar Posta egynegyede privatizálható, mert ezeknél elutasították azokat a módosító indítványokat, hogy maradjon meg az állami száz százalék.