Tulajdon helyett szabályozás
Nemcsak az állami tulajdon jelenthet garanciát a vállalatok esetében a társadalmi célok szem előtt tartására, hanem elegendő lehet egy betartatható szabályozás is – mondta el Chikán Attila, egyetemi tanár az Axel Springer által szervezett sajtóbeszélgetésen. Véleménye szerint megfelelő állami szabályozás esetén jelentősen csökkenteni lehetne a tartósan állami tulajdonban lévő vállalatok számát. A stratégiai jelleg nem elégséges indok egy vállalat köztulajdonban tartására, a piac és a szabályozás összehangolt működése lehetővé tenné az állami szempontok érvényesülését. A privatizációt szabályozó, májusban elkészült törvénytervezet mintegy negyven vállalatot sorol ebbe a kategóriába; öt éve pedig 160 cég tartozott ebbe a körbe.
A kilencvenes évek elején lezajlott magánosítás során a meglévő tapasztalatok hiánya és a rendezetlen jogviszonyok jelentettek nehézséget. A Nagy-Britanniában korábban végrehajtott privatizáció a 10 százalékát sem érintette az állami vagyonnak, míg Magyarország esetében a 90 százalék feletti állami vagyon aránya a magántulajdonnal szemben mintegy 10 százalékra csökkent. Ennek következtében a korrupció is nagyobb mértékben jelentkezett, mint külföldön – húzta alá Chikán Attila. VG


