Egis-gyár nyílt Oroszországban
Bár az orosz gyógyszerpiac mérete az évezred eleje óta közel háromszorosára bővült, s fogyasztói áron becslések szerint tavaly már megközelítette a 10 milliárd dollárt, szakértők szerint még mindig számos olyan tényező van, amely miatt hatalmas a növekedési potenciál. Az ország népessége igen gyorsan öregszik, a PricewaterhouseCoopers legutóbbi kimutatása szerint például 2020-ban már az oroszok közel hatoda lesz 65 évnél idősebb. Emellett a FÁK-régióban is egyre több rákos megbetegedést regisztrálnak, ez a drága kezelés miatt szintén további lökést adhat a piac bővülésének. Ráadásul az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás Oroszországban egyelőre jelentősen elmarad a nyugat-, sőt még a kelet-európai átlagtól is, a magyarországinak például alig több mint 25 százaléka. Nem véletlen tehát, hogy a különböző elemzések szerint az ottani gyógyszerforgalom 2010-re a jelenlegi több mint másfélszeresére növekedhet, s kiskereskedelmi áron elérheti a 15-17 milliárd dollárt is. A bővülés azonban feltehetőleg az évtized végén sem áll le, s az orosz gyógyszerpiac 2020-ig a világ hét leggyorsabban növekvő piaca között lehet.
A magyar gyógyszergyártók oroszországi forgalmának emelkedése az idén – elsősorban a támogatott piacon (a DLO programban) bekövetkezett változások miatt – nagy valószínűség szerint elmarad az elmúlt években tapasztalttól, azonban a következő néhány esztendőben az Egis és a Richter is dinamikus növekedésre számít. A Richter Gedeon csoportnak 2007-ben körülbelül 25 millió dolláros kiesést jelent az, hogy tavaly októberben több termékük is lekerült a DLO-listáról, azonban a szabadpiacon várható bővülésnek köszönhetően feltehetőleg a teljes oroszországi bevétel a múlt évi szinten marad – mondta lapunknak Beke Zsuzsa, a Richter PR-vezetője. Hozzátette: Oroszországban igen kedvező a makrogazdasági környezet, s a következő években a magánpiacon a piac bővülésének megfelelő, 10-15 százalékos lehet a Richter forgalmának a növekedése. A cég – amelynek részesedése mintegy 3 százalékra rúg az ottani piacon – egyelőre nem tervez kapacitásbővítő beruházásokat a FÁK-régió legnagyobb államában, ilyenekre a jövőben is csak a DLO program függvényében kerülhet sor.
Bővítette kapacitásait ugyanakkor a térségben az Egis, amely 59 millió dollárból építette meg a Servier-vel közös gyárát. Marosffy László, a magyar cég vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta: az üzemépület már áll, s hamarosan a kísérleti gyártás is megkezdődik. Az Egis a beruházás 13 százalékát finanszírozta, azaz a vállalat mintegy 8 millió forintot fordított az egységre.
A jelenlegi üzleti év első felében egyébként az Egisnek is komoly problémát okozott, hogy a jóléti program keretében értékesített termékek forgalma jelentősen visszaesett az egy esztendővel korábbihoz lépest. Éppen ezért a cég már az első negyedév végén módosította előzetes várakozásait: a korábban remélt 25 százalék helyett feltehetőleg csak tizedével emelkedik majd a forgalom Oroszországban. Hosszabb távon ugyanakkor az Egis is dinamikus bővülésre számít. VG
Lengyel gyártók
Térségünkből a lengyel gyógyszergyártók is fokozatosan erősítik pozícióikat a FÁK-országokban, a vezető cégeknek már évek óta Oroszország a legfontosabb exportpiaca.A legnagyobb lengyel gyógyszercég, a Polphar-ma 100 millió zlotys (6,54 milliárd forintos) exportárbevételének például 60 százaléka származik Oroszországból, de ötven százalék fölötti ez az arány a Jelfa és a Polfa Warszawa esetében is.
A legnagyobb lengyel gyógyszercég, a Polphar-ma 100 millió zlotys (6,54 milliárd forintos) exportárbevételének például 60 százaléka származik Oroszországból, de ötven százalék fölötti ez az arány a Jelfa és a Polfa Warszawa esetében is. -->


