BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kovácsy: a több biztosító hatékonnyá teszi a rendszert

A versengő biztosítók ellenőrizni tudják, hogy valóban hatékony-e az egészségügyi ellátás, ehhez az egybiztosítós rendszerben nem adottak a feltételek - mondta az InfoRádióban az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke.

Kovácsy Zsombor közölte: a rendszer fontos része, hogy mindenki a megfelelő helyen kapja meg az ellátást. Akit például meg tud gyógyítani a háziorvosa, azt gyógyítsa meg, akit járóbeteg szakellátás keretében kell kezelni, azt küldjék oda, és csak azt utalják be kórházba, akinek valóban szüksége van erre.

A felügyelet vezetője elmondta azt is, hogy a biztosítók nem lesznek érdekeltek abban, hogy különbséget tegyenek a betegek között, mert egy betegesebb, idős ember után több pénzt kapnak majd, mint egy egészséges fiatal után.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet számos kérdést kap az emberektől, de az orvosoktól is: például a vizitdíjjal kapcsolatban - mondta Kovácsy.

A legtöbb embernek a vizitdíj-fizetéssel kapcsolatban vannak kérdései, de gyakori panasz az is, hogy az emberek nem kapják meg a megfelelő ellátást, valamint az is, hogy sokat kell várniuk az ellátásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.