Nevet vált az SVT-Wamsler
Új néven európai részvénytársasággá alakul az SVT-Wamsler Háztartástechnikai Zrt. – mondta el lapunknak Antali Károly, a társaság elnök-vezérigazgatója. Az elsősorban fűtéstechnikai eszközöket gyártó, ám ma viszonylag kiterjedt portfóliójú társaságcsoport a cégbejegyzést követően Wamsler SE néven működik majd, s (jelenleg egyebek mellett Vesta, Karancs, Visegrád Kandalló néven forgalmazott) termékeit is a Wamsler márkanév alá csoportosítja. A márkaépítéssel párhuzamosan megkezdődött a csoport jogi, pénzügyi és üzleti tevékenységének harmonizálása, s a 2010-ig terjedő időszakra több mint hárommilliárd forintos fejlesztési programot határoztak el.
A beruházások célja a jelenlegi mintegy 200 ezer darabos kapacitás 350 ezerre növelése, egy új, a mainál lényegesen környezetkímélőbb öntöde kialakítása és az alkatrészellátás modernizálása. A programhoz szükséges források biztosítása érdekében 500 millió forintra pályáznak az Új Magyarország fejlesztési terv Gazdaságfejlesztési operatív programjában munkahelyteremtő komplex környezetbarát beruházás címen. A cégcsoport konszolidált árbevétele az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint jelenleg 17 milliárd forint, amely a fejlesztési program eredményeként 2010-ig 25 milliárdra bővülhet. A halmozott – a cégek egymás közötti szállításaival nem korrigált – árbevétel ma mintegy 25 mil-
liárd forint, ez Antali Károly szerint az időszak alatt 35 milliárdra nőhet. A csoport tavalyi adózott eredménye egymilliárd forint volt. VG
Nem csak befektetés a Rába-pakett
Az SVT-Wamsler az elmúlt napokban bejelentette, hogy megszerezte a Rába Járműipari Holding Zrt. részvényeinek több mint 10 százalékát.Antali Károly az ügyletet elsősorban tőkepiaci tranzakciónak minősítette. Mindazonáltal jelezte azt is, hogy felvették a kapcsolatot a társasággal annak érdekében, hogy tárgyaljanak az esetleges egyéb együttműködési lehetőségekről is.
Ilyenek az elnök-vezérigazgató szerint az öntödei kapacitások, illetve a beszerzési lehetőségek területén kínálkozhatnak.
Antali Károly az ügyletet elsősorban tőkepiaci tranzakciónak minősítette. Mindazonáltal jelezte azt is, hogy felvették a kapcsolatot a társasággal annak érdekében, hogy tárgyaljanak az esetleges egyéb együttműködési lehetőségekről is.
Ilyenek az elnök-vezérigazgató szerint az öntödei kapacitások, illetve a beszerzési lehetőségek területén kínálkozhatnak.-->


