Eltér a hazai HR-szakemberek véleménye arról, mitől igazán hatékony egy képzés. Igaz, a tréningcégek palettája színes, különböző fejlesztési módszerekkel próbálják elérni, hogy a program eredményes, jó hangulatú legyen, és rögzüljön az új tudás. A résztvevőket ki kell zökkenteni a mindennapi gyakorlatból, ebben segít, ha nem a megszokott környezetben tartják a tréninget vagy legalábbis átrendezik a helyszínt – mondta el tapasztalatait lapunknak Hajtó Zoltán, a Credigen Bank Zrt. HR- és jogi ügyvezető igazgatója, aki szerint az olyan a tréningcégek lehetnek tartósan sikeresek, amelyek már az elején fesztelenné, oldott légkörűvé teszik a körülményeket, elnyerik a jelenlévők bizalmát, azaz megfelelően „megágyaznak” a programoknak. A szakember úgy véli, az olyan, kuriózumnak számító tréningek lehetnek hatásosak, amelyek például outdoor programként valósulnak meg. Ezek a képzések rendkívüli körülmények között próbálják segíteni a csapatépítést, jó példa lehet erre egy vadvízi evezés vagy egy balatoni vitorlástúra, ahol a vállalati szerepek megértése és elfogadása igen szemléletes módon valósulhat meg. A mai magyar tréningkínálat elég jól követi a nemzetközi mintákat, remek példákat találunk arra, hogyan lehet játékosan, rendkívüli körülmények között is jó tréningeket tartani. Személyes meggyőződése, hogy lehet humorral, meghökkentő drámai eszközökkel – például filmforgatás – is fejleszteni, ezek szintén sokkal hatékonyabbak lehetnek, mint tanteremben ásítozva elérni valamilyen eredményt.
Nemcsak a tréningcégen, hanem a megrendelők elvárásain is múlik a képzés sikere, hiszen a hatékonyságot mindig mérni kell valamihez – hangsúlyozta Hegyesiné Orsós Éva. A Szerencsejáték Zrt. humánerőforrás ügyvezető igazgatója szerint, mindig pontosan meg kell határozni többek között a képzés időtartamát, valamint azt is, milyen képességek, készségek fejlesztése szükséges. Hegyesiné Orsós Éva nem csupán az outdoor programokat tartja kuriózumnak tekinthető tréningeknek, hanem az olyan képzéseket is, ahol a munkaerőpiacon régóta nem jelen lévő csoport jelenti a kihívást mind a munkaadóknak, mind pedig a trénereknek. Ilyen például a megváltozott munkaképességű dolgozók vagy a roma gyakornokok csoportja. Egyes tréningeknél a humor mellett a drámapedagógiának, a pszichodrámának, az úgynevezett akcióorientált programoknak is teret adnak a társaságnál.
A tréning előkészítése is a sikerrecept alkotóeleme. Kulcsár Péter, az Égáz-Dégáz Gázszolgáltató Zrt. emberierőforrás-fejlesztési osztályának vezetője szerint a hatékonyság éppen attól függ, hogyan készítik elő a képzési programot, arra a viszonyra épít-e, amelyből a résztvevők érkeztek, érdemi témával foglalkozik-e, milyen színvonalú a tréneri munka, valamint hogy megfelelően motiváltak-e a programban részt vevők. Emellett fontosnak tartja, hogy a tréner ismerje a jelenlévők célkitűzéseit, szakmai vagy akár személyes problémáit, és ennek alapján az adott szereplők igényeire szabja a képzési tervet. Kulcsár Péter a kuriózum tréningekről szólva elmondja: ezekkel általában egy-egy specifikus vállalati problémát próbálnak megoldani. Az osztályvezető hangsúlyozza: akkor tartja szerencsésnek a meghökkentő, drámai vagy humoros elemek alkalmazását egy tréningnél, ha azok nem öncélúak, hanem az emberek aktivizálását, gondolataik kibontakoztatását, szárnyalását szolgálják.
Ezek lényege, hogy a résztvevők két nap alatt megkeresik életük legviccesebb helyzeteit, és ezeket eljátsszák, sőt a második napon „ki mit tud” játékban be kell bizonyítaniuk, melyikük miben tehetséges.
A kávészünetek hahotázásai segítik a munka közben felgyülemlett bosszúság levezetését. Hasonlóan kedvezően vélekednek a humorról az Ohio University elemzői: szerintük az a jövő legolcsóbb és leghatékonyabb motivációs eszköze.
Ezek lényege, hogy a résztvevők két nap alatt megkeresik életük legviccesebb helyzeteit, és ezeket eljátsszák, sőt a második napon „ki mit tud” játékban be kell bizonyítaniuk, melyikük miben tehetséges.
A kávészünetek hahotázásai segítik a munka közben felgyülemlett bosszúság levezetését. Hasonlóan kedvezően vélekednek a humorról az Ohio University elemzői: szerintük az a jövő legolcsóbb és leghatékonyabb motivációs eszköze. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.