Egyre több élelmiszer-ipari vállalat jelzi, hogy használ termékei előállítása során guargumit vagy olyan termékeket, amelyek tartalmazzák az elmúlt napokban a figyelem középpontjába került adalékanyagot. A lapunk által megkérdezett cégek többsége azonban olyan beszállítóktól vásárol, amelyek nyilatkoztak róla, hogy az általuk szállított guargumi vagy guargumi-tartalmú készítmények dioxintartalma nem haladja meg az egészségügyi határértéket. Bár egyes élelmiszer-ipari cégek maguk is bevizsgáltatják az érintett alapanyagokat, azonban más lépéseket egyelőre nem terveznek. A legtöbben úgy vélik, hogy hosszabb távon a forgalom viszszaesésére sem kell számítani a dioxinmizéria miatt: ha rövid távon a fogyasztók zavarodottsága okozhat is némi kiesést, a helyzet valószínűleg néhány héten belül normalizálódik.
A Fornetti Kft. közvetlenül nem használ guargumit, azonban több, általuk felhasznált alapanyagban megtalálható ez az anyag – tudtuk meg Szabó Józseftől, a társaság ügyvezető igazgatójától. Bár a cég által alkalmazott alapanyagokban lévő guargumit nem a hírbe hozott svájci kereskedelmi csatornán keresztül szerezték be, a szennyezés nyilvánosságra kerülését követően a fagyasztott pékáruiról ismert társaság felszólította beszállítóit, hogy nyilatkozzanak arról, termékeikben található-e a fertőzött anyagból. Emellett a biztonság növelése érdekében elkérték partnereiktől az általuk elvégzett vizsgálatok eredményeit is. A társaság egyébként olyan ismert, nemzetközi cégektől vásárol, amelyeknél nagy figyelmet fordítanak az élelmiszer-biztonságra – hangsúlyozta Szabó József.
A Fornetti az országos főál-latorvos regisztrálásra vonatkozó felszólítása után azonnal jelezte, hogy használnak guargumit tartalmazó alapanyagokat, emellett már szombat délután eljuttatták termék- és alapanyagmintáikat az illetékesekhez vizsgálatra. Az eredményeket a napokban várják a cégnél. A társaság forgalmában nem okozott visszaesést a szennyezett guargumi okozta probléma. Az anyagot a sütőiparban a tészták szerkezetének stabilizálására használják, ez különösen a fagyasztott termékeknél fontos – tette hozzá Szabó József.
Közvetlenül a Coca-Cola Beverages Magyarország (CCBM) Kft. sem használ fel guargumit, hanem ilyen tartalmú koncentrátumot importál Franciaországból egyes nem szénsavas üdítőitalaihoz – mondta Pogány Éda, a társaság vállalati kapcsolatok igazgatója. A CCBM már beszerezte azt a tanúsítványt, amely igazolja, hogy a francia gyártó beszállítói között nem szerepel a nyugat-európai dioxinügybe keveredett cég. E tanúsítványt a Coca-Cola bemutatta a magyar hatóságoknak is, de a teljes bizonyosság kedvéért most maga is bevizsgáltatja a behozott koncentrátumot.
A Pick bizonyos termékköreit – elsősorban egyes tömegtermékeit – is érinti a guargumiügy, a magyar vállalat ugyanis használ olyan fűszerkeverékeket, amelyek tartalmazzák az érintett adalékanyagot – mondta lapunknak Kovács László, a társaság elnök-vezérigazgatója.
A Pick beszállítói azonban auditált cégek, amelyek komoly minőség-ellenőrzéseken esnek át a beszállítói pályázat során, s ráadásul az összes vállalat jelezte a botrány kirobbanását követő napokban, hogy nem használtak fel dioxinnal szennyezett guargumit a társaságnak szállított keverékekhez. Kovács László közölte: éppen ezért úgy véli, hogy jelen pillanatban nincs szükség olyan további lépésekre, mint bizonyos termékek visszahívása vagy a szállítások beszüntetése. Hozzátette azonban, hogy rövid távon lehet számítani némi pszichés forgalom-visszaesésre a kialakult helyzet miatt.
A kereskedelem az FVM és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal honlapjáról várja a legfrissebb információkat, illetve él az Országos Kereskedelmi Szövetség riadólánca is: ha valamelyik cég megtud valamit, azonnal értesíti a többieket.
A kereskedelem az FVM és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal honlapjáról várja a legfrissebb információkat, illetve él az Országos Kereskedelmi Szövetség riadólánca is: ha valamelyik cég megtud valamit, azonnal értesíti a többieket.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.