Két-három éves mélypont után ismét felfelé ível a kiskereskedelmi ingatlanok piaca Magyarországon. A kereskedők legnagyobb örömére Budapesten egyszerre három nagy beruházás is zajlik, ezenkívül több agglomerációs településen, illetve vidéki nagyvárosban is bevásárló- és szolgáltatóközpontok átadása várható a következő egy-másfél évben. Tegnaptól új életet kezdett a Lurdy Ház, miután három nagy bérlő költözött be, a budai Skála bontása pedig már ezen a héten felgyorsul, helyére új központot emel az ING.
Magyarországon az idén 230-250 ezer négyzetméternyi új plázaterület piacra kerülése várható. A legnagyobb hazai befejeződő fejlesztés a Plaza Centers beruházásában készülő budapesti Arena Plaza, az a komplexum október végétől fogadja a látogatókat. A tulajdonos tegnap megerősítette, hogy a brit aAIM ingatlanalap 380-400 millió euróért megvette az ingatlant.
Számottevő fejlemény még a más szegmensbe tartozó M1 Outlet Center novemberi átadása Budaörsnél és a szomszédban a Premier Outlet Center harmadik szakaszának kialakítása. Tatabányán ugyancsak az idén készül el az Omega Park nevű fejlesztés, Nyíregyházán jól haladnak a Nyír Plaza kivitelezésével, azt jövő tavasszal nyitják meg.
Az új beruházások mellett szót érdemel az egyik legrégebbi pláza, a Lurdy Ház teljes újrapozicionálása. Az akciót még tavasszal indították. Molnár József, a Lurdy csoport vezérigazgatója lapunknak azt mondta: az év végére várhatóan befejezik az üzletek átcsoportosítását, illetve újabb jelentős bérlőkkel állapodnak meg. Ma az Euronics, két hét múlva pedig az Office Depot saját, nagy alapterületű üzletet nyit az épületben. Fontos fejlemény, hogy tovább javult az ingatlan első szintjén található közel 20 ezer négyzetméteres irodaközpont kihasználtsága: a Morgan Stanley csaknem háromezer négyzetmétert kötött le, így a kihasználtság 93 százalékos. A kiskereskedelmi területeknél az egy évvel ezelőtti 70 százalékról mára 80 közelébe értek, és az év végéig még növelhetik ezt az arányt.
A föld alatti és a szabadtéri parkoló továbbra is ingyenes marad, és egyelőre nem döntötték el, hogy utóbbiba beengedjenek-e szolgáltatókat, például autómosót vagy szervizt. A közeli telken 2000 lakást építő spanyol Habitat csoport még nem kereste meg a Lurdy csoportot azzal, hogy hasznosítani akarná a parkoló egy részét. Korábbi hírek szerint az ibériai vállalat esetleg nagy fitneszcentrumot hozna létre.
Más országokban is zajlik az élet ezen a részpiacon. Az európai gazdaság javuló egészségi állapotának egyik leglátványosabb jele, hogy a kiskereskedelmi ingatlanpiacon nem csillapodik a fejlesztési láz. Tavaly kevéssel több mint ötmillió négyzetméternyi új bevásárló területet adtak át, az idén és jövőre pedig összesen közel 11 milliót – derül ki a Jones Lang LaSalle globális ingatlanszakmai szolgáltató felméréséből.
A tavalyi rohamot Oroszország vezette, a 144 millió lakosú országban 36 központot nyitottak meg, azok bruttó területe meghaladta az 1,4 millió négyzetmétert. Az ezüstérmes Olaszország volt 610 ezer, a bronzérmes Spanyolország 570 ezer négyzetméterrel. Mögöttük szorosan következik Német-, Török- és Lengyelország. Az elemzők szerint különösen a németek előkelő helye figyelemre méltó, ugyanis egy alapvetően érett piacról van szó, miközben az egy főre jutó eladótér tekintetében viszonylag alacsony az ottani mutató. Valószínű, hogy folytatódik a német nagyvárosok belső körzeteinek felújítása, és a kínálat a felső közép- és felső kategóriás, kisebb és közepes méretű központok felé tolódik el.
Oroszország vezető szerepe még inkább érvényesül az idén és jövőre, ez abból is látszik, hogy a tavalyit is meghaladó, több mint négymillió négyzetméternyi új bevásárlóterület készül el. Törökország feljön a második helyre nem kevesebb, mint 2,2 millió négyzetméterrel, akárcsak Olaszország, a negyedik pedig a lengyel piac lehet, ott ugyanis 1,9 millió négyzetméternyi új központot fejeznek be.
Moszkva továbbra is a fő célpont minden orosz és külföldi ingatlanfejlesztő számára, ám az utóbbi egy-másfél évben sorozatosan érkeztek hírek arról, hogy kezdik felfedezni maguknak az összes, egymillió főnél nagyobb lakosú várost, márpedig ilyenből több mint egytucatnyi van.
Számottevő a növekedés, már-már robbanásról lehet beszélni Törökország esetében. Tavaly 26 központot adtak át, 2008 végéig további 60 befejezését tervezik, főleg Isztambulban és Ankarában, de lesz nyitás néhány regionális alközpontnak számító városban is, például Bursában, Antalyában és Izmirben. Lengyelország szintén nem veszít lendületéből. Jövő év végéig 40 százalékkal emelkedik az eladóterület, részben azért, mert mind több külföldi ingatlanfejlesztő kapcsol nagyobb sebességre. A magyar TriGránit legalább tíz városban tervez különböző méretű beruházásokat, az első komplexumát, a másfél éve megnyitott katowicei Silesia City Centert már el is adta. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.