BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyermely: drágult a liszt

A magyar tésztapiac legnagyobb szereplőjének számító Gyermely Zrt. számára is komoly kihívást jelent az élelmiszeralapanyag-árak robbanásszerű emelkedése, ennek nyomán augusztus elsejétől 25 százalékos nagykereskedelmi áremelésre kényszerültek például a liszt esetében, de Káhn Norbert kereskedelmi igazgató nem tartja kizártnak, hogy az év hátralévő részében további árkorrekcióra lesz szükség, ha folytatódik a gabonaárak növekedése. Szeptembertől a tészta nagykereskedelmi árát is emelik, előreláthatólag tíz százalék feletti mértékkel.

A teljes magyar tésztapiac mintegy 70 ezer tonnás, de ebbe beletartoznak a házilag készült termékek is. Azokat nem számolva a gyártók 60 ezer tonnás értékesítésre számíthatnak, ez évente 2-3 százalékkal nő – mondta el Káhn Norbert. A Gyermely Zrt. gyártókapacitása a tavaly négymilliárd forintos beruházással létrehozott új üzemnek köszönhetően meghaladja az évi 30 ezer tonnát.

A Gyermely forgalmából az export jelenleg 4 százalékkal részesedik, de a kapacitásnövelés kínálta lehetőségeket kihasználva a jövőben 10 százalék körülire tervezik emelni a külföldi értékesítés arányát a bevételben. Főként Szlovákiában és Romániában látnak komoly lehetőségeket, északi szomszédunknál disztribútor partnerek bevonásával tevékenykednek a piacon, míg a másik országban saját, értékesítési és logisztikai feladatokat ellátó cég alapítására készülnek a Gyermelynél.

A tésztagyártás mellett többek között lisztkészítéssel, tojás-, takarmány- és vetőmagtermeléssel is foglalkozó, mintegy 500 főt foglalkoztató Gyermelyi vállalatcsoport tavaly 12 milliárd forintos bevételt ért el, ez az előző évhez képest 3 százalékos növekedést jelent. Az idén mind mennyiségben, mind árbevételben növekedésre számítanak, annak mértéke azonban nagymértékben függ a piaci helyzettől. A cégnél hamarosan mintegy 500 millió forintos beruházással új apróárugépsort helyeznek üzembe. Az óránként 1200 kilogrammnyi tészta előállítására alkalmas eszköz beszerzéséről a napokban írták alá a szerződést a szállítóval, az új gyártósor szerelését januárban kezdik meg. A vállalat további 300 millió forintot fordít új csomagolóberendezések és árutovábbító rendszerek beszerzésére, mivel szeptembertől változik a nyolctojásos termékek kiszerelése, illetve a diszkonthálózatok igényeinek kiszolgálására megjelennek a kínáló kartonos gyermelyi tészták, valamint automatizálják a magasraktári árufeladás teljes folyamatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.