A General Electric (GE) Kanadában és Oroszlányban gyártott víztisztító technológiáját alkalmazzák a 2008-as pekingi olimpiai játékokon. Ez az ultraszűrő membrános technológia a központi eleme Kína első esővíz-újrahasznosító rendszerének, amelyet a Pekingi Nemzeti Stadion parkosításához és tisztításához használnak fel. Szintén ezt a rendszert használja fel a kínai főváros a csinghói szennyvíztisztító kapacitásbővítéséhez. Ennek köszönhetően az üzem 80 ezer köbméter szennyvíz megszűrésére alkalmas, és az elkövetkezendő öt évben várhatóan 30 százalékkal csökken az üzemi költsége és az energiafogyasztása is – áll a GE közleményében.
Az amerikai vállalat több mint 330 beruházásban vesz részt az olimpiához kapcsoló-dóan. A GE szállítja azokat a gázturbinákat is, amelyek az olimpiai terület áramellátásáról, fűtéséről és hűtéséről gondoskodnak. A Fengtai softballpálya világítását pedig a GE napenergia felhasználásával oldja meg.
Az ötkarikás játékok számára biztosított technológiák kifejlesztését az amerikai cég Ecomagination nevű programja keretében valósította meg. A 450 fős oroszlányi gyárban készített ultraszűrő membrános víztisztító berendezés is Ecomagination-termék. A GE ugyanezt a modellt használja más eseményekre készülő termékeknél is, így például a 2010-es sanghaji expóra szállított eszközöknél. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.