Nem javasolja az összes HR-funkció kiszervezését Patai Ágnes. A Fővárosi Gázművek Zrt. humánpolitikai igazgatója ezt a véleményét azzal indokolta lapunknak, hogy szerinte a szervezetek belső működésében, a HR vezető-támogatói, stratégiai partneri szerepének esetében a személyes kapcsolatnak kiemelt jelentősége van. A valóságos jelenlét, a gyors beavatkozás, segítségnyújtás lehetősége egy külső szolgáltató esetében nehezen biztosítható – fejtette ki. Egy külső szolgáltató igénybevétele bizonyos helyzetekben nem is annyira költséghatékony, és talán ez a felismerés is közrejátszik abban, hogy egyre több vállalkozás kezdi ismét saját hatáskörébe vonni az eddig kiszervezett HR-funkcióit – vázolta a helyzetet.
Patai Ágnes azonban változatlanul jó megoldásnak tartja a HR-adminisztráció, elsősorban a bérszámfejtés kiszervezését. Mint mondja: ez a költségek és a munkavállalók kiszolgálásának a szempontjából is előnyös.
Álláspontját arra a hatékonyságvizsgálatra is alapozza, amelyet a közműszolgáltatóknál végeztek, részben annak megállapítására, hogy érdemes-e, megéri-e ezeknél a vállalatoknál a HR bizonyos funkcióit kiszervezni. A számítások, elemzések, a folyamatátszervezések ugyan a belső létszámhatékonyság növelését és gazdaságosabb, hatékonyabb működést tettek lehetővé, de azt is egyértelműen kimutatták, hogy a konkrét esetben nem lenne jó megoldás az outsourcing.
Patai Ágnes az eddigi tapasztalatai alapján úgy foglalt állást, hogy egy 1500-2000 fős munkavállalói létszám felett már érdemes a HR bizonyos adminisztratív funkcióit külső szolgáltatóra bízni. Ugyanakkor úgy vélekedik, hogy kisebb létszámnál nem feltétlenül éri ez meg. Sőt – tette hozzá –, egy ilyen döntésnél számolni kell a szervezeti működés, az informatikai háttér nélkülözhetetlen harmonizációjával, továbbá az előkészítéssel járó, sokszor igen komoly költségterhekkel is.