BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befűtenek a szaunáknak

A tél kezdetével beindul az igazi szaunaszezon. Míg nyáron mindenki a légkondicionálókra adott kedvezményeket keresi, a belsőépítészetivel egy időben a szaunaláz is kitör a lakáspiacon. Néhány évvel ezelőtt a szauna inkább luxuscikknek számított, ma már az egészségtudatosság egyik mércéje, annak ellenére, hogy a legolcsóbbak is 150 ezer forinttól kezdődnek.

A nagyságrendileg 1-1,5 mil-liárd forintos hazai piacon a kisebb szereplők mellett a nagy barkácsáruházláncok foglalkoznak szaunaértékesítéssel, amelyek alacsony áraikkal egyre növekvő forgalmat generálnak. A piaci szereplők szerint ez azt mutatja, hogy a magyar vevők még mindig árérzékenyek, s a minőség csak a sokadik szempont a vásárlásnál.

Hozzávetőleg nyolcvan cég foglalkozik valamilyen módon szaunákkal, de igazán nagy és komoly szereplő csak két-három működik a magyar piacon – állítja Junttila Risto. Az 1994-ben alapított Finnrelax Szauna és Szabadidő Kft. tulajdonosa hozzátette: a magyar piac jelenleg stagnál, ennek vélhetően az az oka, hogy az egyénileg beépített szaunák ára a magyar átlagkeresethez viszonyítva meglehetősen magas: egy két-három személyes kabin a legjobb esetben is 400-500 ezer forint, de a cég épített már több milliós szaunaházakat is. Az is igaz, hogy a teljes wellnesspiac (amelynek része a szaunák építése és kereskedelme) minőségileg és mennyiségileg is gyerekcipőben jár a nyugat-európai országokéhoz képest – fogalmaz a tulajdonos.

A Finnrelax tulajdonosával ellentétben már most növekvő piacról és keresletről számol be Harald Mörtenhummer. A Baumax Magyarország Zrt. igazgatósági tagja úgy véli, a vásárlók igényei nőnek, egyre többen nagyobb kényelmet, kényeztetést engedhetnek meg maguknak, s mind fontosabb az otthoni fitnesz- és wellnesshelyiség berendezése is, amely egészségesebb életet és jobb közérzetet nyújt. A Baumax áruházakban elektromos fűtésű finn szauna, valamint infraszauna is kapható raktárkészletről. Elsősorban három-hat férőhelyes kabinokat forgalmaz az osztrák vállalat, de aki a megszokott modellektől eltérő vagy nagyobb szaunát szeretne választani, azt katalógusból megrendelheti. Mint mondja, így az egyedi igények is kielégíthetők. Ebből adódik az is, hogy a vásárlók szinte kizárólag magánfogyasztók, saját felhasználásra, otthoni beépítésre vesznek szaunát vagy infrakabint. A szaunázás főszezonja a tél, de a vásárlások többsége is a hideg évszakban, az őszi és a téli hónapokban történik.

A fogyasztói igényeket felmérő piackutatásból kiderült, hogy komoly lehetőség van a szaunakultúra fejlődésében, ezért közel négy éve az OBI barkács-áruházlánc szintén felvette a választékába a szaunatermékkört – hangsúlyozza Bognár Péter, a cég beszerzési igazgatója. Az árak csökkenése újabb keresletet generált. A kabinokon kívül a szaunázás élményéhez kapcsolódó termékeket, kiegészítőket is sikerrel forgalmazzák. A termékeket Ausztriából és a Távol-Keletről szerzik be – tette hozzá.

A szaunázás őshazájában, Finnországban a nem hivatalos statisztikák szerint kétmillió szauna üzemel, ez az ötmillió fős lakossághoz képest meglehetősen magas szám. Magyarországon óvatos becslések alapján is mindössze 20-40 ezer finn szauna működhet, az infrakabinok száma – könnyű elhelyezésük miatt – az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt.

Infra vagy finn

Az infraszaunák előnye a kivitelezésnél abban jelentkezik, hogy nincs szükség különösebb infrastruktúrára, hiszen elég hozzájuk a helyet biztosítani.

A használatuk egyszerűbb; az elektromos vagy fakályha helyett infrasugarakkal melegítik fel a helyiséget. A finn szaunázás komolyabb szertartás, nagyobb előkészületet igényel, hosszabb időt vesz igénybe.

Beépítése bonyolultabb, hisz egyesíti a római hőlégfürdő, valamint a török gőzfürdő elemeit.

A használatuk egyszerűbb; az elektromos vagy fakályha helyett infrasugarakkal melegítik fel a helyiséget. A finn szaunázás komolyabb szertartás, nagyobb előkészületet igényel, hosszabb időt vesz igénybe.

Beépítése bonyolultabb, hisz egyesíti a római hőlégfürdő, valamint a török gőzfürdő elemeit.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.