A következő négy évben duplájára emelkedik az internet szerepe a hazai hirdetési piacon – derült ki a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért szervezet konferenciáján. Magyarország internetpenetráció tekintetében az erős középmezőnybe tartozik Kelet-Közép-Európában – mondta Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) alelnöke és internettagozatának vezetője. Ennek ellenére az online reklámpiac fejlettségében a legjobbak közé tartozunk a régióban.
Mindez azt jelenti, hogy a hirdetők viszonylag gyorsan követik a fogyasztói szokások változását. A GKIeNet adatai alapján az elmúlt néhány évben jelentősen megnőtt az internet használatának gyakorisága, a hozzáféréssel rendelkezők immár közel 40 százaléka mindennap internetezik. Elsősorban a magasabb végzettségűek, valamint a városlakók a leggyakoribb nethasználók.
A hozzáféréssel rendelkező 3,5 millió magyar közel 20 százaléka vásárolt már a világhá-lón. Valójában a vásárlási döntésekben az internetnek nagyobb szerepe van, mint ami a hazai e-commerce nagyságából következne. Ugyanis nagy azok aránya, akik csak megnézik a termékeket, de a vásárlás hagyományos fórumokon történik. Novák Péter hozzátette: ennek az is oka lehet, hogy a kisebb cégek előbbre járnak a webáruházak beindításában, mint a nagyvállalatok, amelyeket a vásárlók a hirdetéseik révén ismernek. A vevők bizalmatlanabbak az ismeretlen vállalkozásokkal szemben, annak ellenére, hogy ugyanahhoz a termékhez lehet, hogy olcsóbban is hozzá tudnának jutni a neten. Idehaza mintegy 1400 e-bolt működik legálisan, a forgalom 80 százalékát a legnagyobb 20 áruház adja.
Az online a teljes hazai kiskereskedelmi árbevétel 0,8-0,9 százalékát teszi ki, Nyugat-Európában ez az arány 1,7-1,9 százalék. A vásárlások tranzakciónkénti értéke az internetes áruházakban évek óta növekszik, jelenleg 25-30 ezer forint tranzakciónként, míg a hagyományos kiskereskedelmi üzletek esetében 5000 forint és csökken. Ez a szakemberek szerint nem jelent kedvezőtlen tendenciát, csak összetétel-változást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.