BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Társadalmi vállalati díj

A Napra-Forgó Rehabilitációs Kht. nyerte a Schwab Alapítvány és a Boston Consulting Group (BCG) által alapított Az Év Társadalomtudatos Vállalkozási díjat 2007-ben. A Schwab–BCG kezdeményezése nyolc éve indult világszerte, ezalatt 30 országból 136 vállalkozást sikerült a hálózatba bevonni s ezzel együtt 80 millió dollár támogatáshoz juttatni. Magyarországon 2006-tól létezik a díj, az indulás évében 13 pályamunka született, míg 2007-ben 21 jelöltből választotta ki a héttagú bírálóbizottság a 2000-ben alapított közhasznú társaságot, amely megváltozott munkaképességű embereket segít munkához. A jelentkezőket többek között a kedvező társadalmi hatás, a pénzügyi fenntarthatóság, valamint az innovációs készség alapján értékelte a zsűri.

A 2007. évi nyertes cégnek évente 30-50 hátrányos helyzetű embert sikerül piaci szereplőkhöz közvetíteni. A cél az önbecsülés, a sikerélmény visszaszerzése – hangsúlyozza lapunknak Orbán Péter, a Napra-Forgó Kht. ügyvezető igazgatója. Olyan munkahelyeket keresnek, ahol a vállalatok a sérült emberek számára is hajlandók piaci béreket fizetni, ugyanakkor a koncepció szerint az egészségesekkel való együttes munkavégzés segíti a rehabilitációt.

A Napra-Forgó árbevétele 2007-ben 121 millió forint körül alakult, ennek körülbelül 60-70 százaléka a vállalkozói – munkaerő-közvetítés – tevékenységéből, a másik rész elsősorban uniós pályázatokból származik. Az ügyvezető hozzátette: egyelőre Magyarországon erre a tevékenységre nem kaphatnak sem adókedvezményeket, sem támogatást, mivel a sérült emberek telephelyeken végzett, üzemi jellegű foglalkoztatását szorgalmazza az állam. Ez pedig Orbán szerint nem segíti elő a hátrányos helyzetűek társadalmi integrációját és a későbbi önálló munkakeresést.

A Napra-Forgó modellje szerint a piaci cégeknél a munkacsoport néhány tagját megváltozott munkaképességű vagy sérült emberekkel helyettesítik. A cég alkalmazottai elfogadják a csoportot, és megtapasztalják, hogy a sérültek is ugyanolyan jól dolgoznak, éppúgy motiváltak, így az előítéletek eltűnnek. Amennyiben a sérült ügyesen dolgozik, a vezetőség alkalmazásba veheti őt.

A Schwab Alapítvány világszerte keresi az olyan cégeket, amelyek célja nem a profit maximalizálása, hanem a társadalmi nyereség. Természetesen ugyanolyan profitorientált vállalkozásként kell működnie a piaci körülmények között, de a vállalatnak nem ez a végső célja – hívja fel a figyelmet a különbségekre Nyitrai Péter, a BCG munkatársa. Ezek a szervezetek a társadalom számára fontos problémákat kívánnak megoldani, önfenntartó módon. Hozzátette: az alapítvány a szervezeteket saját nemzetközi hálózatában igyekszik egymással kapcsolatba hozni. A kapcsolat mélyítésére nemzetközi fórumot alapított Davosban. A hazai verseny győztese azonnal kijut az alapítvány regionális fórumaira, ahol a kelet-európai és dél-ázsiai régióból érkező társadalomtudatos vállalatokkal találkozik. Később a davosi úgynevezett World Economic Forumon lehetőség nyílik a világ minden tájáról a gazdasági, politikai és társadalmi vállalati szféra képviselőjével való találkozásra.

Nyitrai Péter szerint a győz-tes lehetőséget kap vállalkozása nemzetközi kiterjesztésére is.

Schwab-Sikerek világszerte

A Schwab Alapítvány több nemzetközi sikertörténettel is büszkélkedhet. A 2006-ban díjat kapott németországi társadalomtudatos vállalkozó, Björn Czinczoll és szervezete, a gyermekgondozással foglalkozó Kinderzentren Kunterbunt a nyilvánosságnak köszönhetően fél év alatt ötről 120-ra növelte központjai számát az országban. Chris Elias, az amerikai PATH igazgatója 2005-ben nyerte el az Év Társadalomtudatos Vállalkozója címet az Egyesült Államokban.

A Davosban rendezett fórumon nyolcmillió dolláros üzletet kötött vállalkozásának fejlesztésére.

A Davosban rendezett fórumon nyolcmillió dolláros üzletet kötött vállalkozásának fejlesztésére.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.