BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MTV: komoly kihívások

Rendkívül bonyolult, hallatlan erőfeszítéseket igénylő feladatokat kell megoldania a Magyar Televízió (MTV) új elnökének – véli a posztra harmadmagával – Rudi Zoltán jelenlegi elnök és Hammer Ferenc médiakutató társaságában – pályázó Szabó Stein Imre. A szakember, aki korábban évekig az MTV-ben, majd 1998-tól három és fél évig az RTL Klub kommunikációs igazgatójaként, 2005–06-ban pedig az ATV-ben, a cég átalakulását vezénylő vezérigazgató-helyettesként dolgozott, a kuratórium előírásának megfelelően pályázatának részleteiről nem beszélt a Világgazdaságnak, csupán a köztévé jelenlegi helyzetével kapcsolatos gondolatairól számolt be.

A következő években a „digitalizáció” Szabó Stein Imre szerint mélyrehatóbb paradigmaváltás lesz a közszolgálati médium számára, mint az országos kereskedelmi televíziók 97-es megjelenése volt. Az MTV csak az átalakulás motorjaként, jelentős tematikus bővítéssel, valamint a közszolgálati feladatok újragondolásával lehet sikeres, különben abszolút vesztese lesz a folyamatnak – állítja a szakember.

Szabó Stein Imre elismeri: sikerült az elmúlt négy évben javítani a korábban veszteséges működést. A „reorganizáció” ugyanakkor nem igazán zajlott le az MTV-ben, holott ennek célkitűzéseit az állam is komolyan vette, ezt a létszámleépítésre, a szervezeti átalakításra, a közszolgálati műsorkészítés és az informatika fejlesztésére adott célzott támogatások is jelzik. Míg azonban az állami támogatás 131 százalékkal nőtt, a létszámleépítés gyakorlatilag elmaradt, sőt a bérköltség 164 százalékkal lett több, a személyi jellegű ráfordítások pedig 141 százalékkal emelkedtek 2007-re, ez csaknem 12 milliárd forintot jelent.

A köztévé tavaly májusban még csaknem 1900 főt alkalmazott, az új székházban viszont 2009-től 1200-nál többen nem férnek el; ez a nem is oly távoli jövőre nézve súlyos gazdasági és emberi feszültségforrást jelent. Az igazi probléma azonban Szabó Stein Imre szerint a 2007-re kialakult „nézői hitelvesztés”; ha egy csatornától kezdenek elpártolni, akkor még a jó közéleti és kulturális műsorok is a szívóhatás áldozatául esnek – fejtette ki. Ez történt. Ráadásul a múlt évre a saját gyártású műsorok aránya 30 százalékra csökkent.

Az MTV nézettsége tíz éve nem tapasztalt mélypontra jutott tavaly. Az AGB Nielsen adatai szerint az M1 2007-ben, a 18+ célcsoportban a nézők 14,4, míg a kereskedelmileg fontos 18–49 éveseknél mindössze 7,1 százalékát vonzotta egész napos átlagban, szemben a TV2 23,3 és az RTL Klub 27,4 százalékával; ez utóbbi kategóriában 2004-ben még 12,1 százalék volt az M1 nézői részesedése. A brit vagy a francia közszolgálati csatornák 35 százalék körüli eredményéhez képest ez igen elszomorító – hangsúlyozza Szabó Stein Imre. Arról, hogy a jövő – várhatóan reklámtalanított – magyar köztévéje miként nyerheti vissza a nézők bizalmát, a szakember egyelőre nem beszélhet, ezt és a konkrét stratégiát 72 oldalas, három fejezetből álló pályázata tartalmazza. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.