Cáfolta a HospInvest alelnöke azt a lapállítást, hogy nem megfelelő banki igazolással nyerték el a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház működtetésére kiírt pályázatot.
A Magyar Nemzet azt írta, hogy nem volt megfelelő a kórház működtetési és vagyonkezelési jogát megszerző cég tartozásainak banki igazolása.
Kollányi Gábor ügyvezető igazgató a Klubrádiónak elmondta, hogy a cég megalakulása óta, 4 éve nem volt 60 napot meghaladó tartozásuk számlavezető bankjuknál.
A Heves Megyei Közgyűlés testülete mind az elvállalt jelentős fejlesztések, mind a pályázatra benyújtott orvos-szakmai terve alapján a HospInvestet tartotta a legmegfelelőbbnek az egri kórház üzemeltetésére - áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében. A HospInvest a pályáztatás és elbírálás folyamatát szabályosnak, a megyei közgyűlés döntését pedig legitimnek, magára és minden vetélytársára nézve hatályosnak tekinti. A HospInvest Zrt. a döntésnek megfelelően mielőbb hozzá kíván látni szakmai és gazdasági programjának megvalósításához, hiszen annak a közel évi százezer embernek a bizalmát is vissza szeretné szerezni, akik eddig nem az egri megyei kórházban, hanem a megyén kívül gyógyíttatták magukat. A HospInvest éppen ezért pályázatában vállalta a kórházban jelenleg közalkalmazottként dolgozók továbbfoglalkoztatását is.
A HospInvest Magyarország első és egyik legnagyobb professzionális egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozása, amely európai mércével is a legjobbak között szerepel. A tekintélyes EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) azért vállalt meghatározó tulajdonosi szerepet a HospInvestben, mert döntése előtt meggyőződött a vállalkozásban rejlő komoly szakmai és üzleti potenciálról, perspektívákról, illetve arról, hogy tőkéjét és bizalmát egy minden ízében európai vállalatba fekteti. Az EBRD szerepvállalása a HospInvest pénzügyi stabilitásának komoly garanciája. Ennek, és a vállalat rendelkezésére álló banki garanciáknak köszönhetően nyílhatott meg az út az előtt a mintegy 6 milliárd forint értékű fejlesztés előtt az egri Markhot Ferenc kórházban, amelynek léptéke messze megelőzi a kórház üzemeltetésére kiírt pályázaton indult vetélytársak minden vállalását- áll a cég közleményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.