- Mi magyarországi látogatásának az oka, hiszen nem régen, tavaly októberben járt itt?
- Az Emmis nemzetközi divíziójában Magyarország és azon belül a Sláger Rádió kiemelt helyet foglal el. A Sláger az egyetlen a vezető csatornák közül, amely az elmúlt tíz évben nem cserélt gazdát, ez is mutatja, hogy mi hosszú távon köteleztük el magunkat Magyarország mellett. Az én gyakoribb jelenlétem is ezt hivatott alátámasztani.
- Kiket hívott meg a ma esti fogadásra a nagykövet asszony rezidenciájára?
- Minden minisztert és államtitkárt, a parlamenti pártok elnökeit, a médiabizottság tagjait, a Miniszterelnöki Hivatal médiáért felelős személyeit, valamint a felügyeleti szerveink vezetőit: az ORTT elnökét és a testületi tagokat, továbbá az NHH elnökét és alelnökét.
- Legutóbbi látogatása óta kihirdették a multiplextendereket. Rajta lesz a Sláger Rádió a rádiós multiplexen?
- Természetesen mi is úgy gondoljuk, a digitalizáció a jövő, azonban még nagyon sok kérdés tisztázásra vár nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. A kulcskérdés a megfelelő, a fogyasztók igényeit maximálisan kielégítő tartalom, hisz önmagában az, hogy több csatorna lesz elérhető, még nem garantálja a drágább digitális vevőkészülékek elterjedését, a kritikus nagyságú fogyasztói kör kialakulását. Mindezektől függetlenül az Emmis teljesen elkötelezett a digitalizáció mellett, az USA-ban több FM-rádiónk műsorát digitális formátumban is sugározzuk.
- Tervez még rádiós vagy médiabefektetéseket Európában?
- Folyamatosan vizsgáljuk és keressük a befektetési lehetőségeket, elsősorban Kelet- és Közép-Európában, s ebben a szándékunkban csak tovább erősít minket az amerikai rádiós piacon tapasztalható átmeneti gyengélkedés.
- Hogyan teljesített ebben a helyzetben az Emmis?
- Még nem szolgálhatok végleges adatokkal, mert a társaság pénzügyi éve március végén zárult. Annyit azonban elárulhatok, hogy az elsődleges növekedést mi sem az amerikai rádiós érdekeltségeinktől várjuk, hanem a nemzetközi, az interaktív és a magazindivíziónktól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.