A digitális technológia bevezetésével interaktív televíziózást ígérnek a szolgáltatók, többé-kevésbé az analógos korszaknak megfelelő árakon. A UPC Magyarország Kft. tegnap indította el digitális kábeltévé-szolgáltatásának kereskedelmi értékesítését, meglepően nagy érdeklődés mellett. Joe Zuravle, a társaság vezérigazgatója elmondása szerint eddig nyolcezren regisztráltak a szolgáltatásra, és már megkezdték a digitális kábeltévé használatához szükséges médiabokszok felszerelését.
A sugárzás elindításával kapcsolatban milliárdos nagyságrendű fejlesztést kellett végrehajtania a társaságnak.
A legnagyobb hazai kábelcég ambiciózus tervekkel kezdte el ezt a szolgáltatást, az első év végére már hetvenezer, az új technológiát használó ügyféllel számolnak – közölte a Világgazdaság érdeklődésére Szűcs László, a UPC sajtókapcsolati igazgatója. Ez komoly előrelépést jelentene a kábelpiaci digitalizáció területén, mivel az új technológiát már használó vállalatok eddig mintegy 50-60 ezer előfizetőt tudtak csak gyűjteni. A cég digitális szolgáltatása egyelőre Budapesten, Debrecenben, Pécsett, Miskolcon és Székesfehérváron érhető el, a teljes hálózat lefedését 2010-re tervezik.
A UPC digitális szolgáltatására áttérő előfizetők az analóg csomagéval azonos árszint mellett további 18 csatornával bővebb (összesen 73 adást tartalmazó) kínálatot, elektronikus műsorújságot és intelligens gyerekzárat is kapnak, de váltogathatnak az eredeti és a szinkronhang között is. A digitális kábeltévé használatához szükséges mediabokszokban széles sávú internetmodem is van, amelyet egyelőre az inter-aktív szolgáltatások (például videojátékok, hírek, információk, elektronikus videotéka) igénybevételére lehet használni. A tervek között azonban szerepel a televíziókészülékeken keresztül történő internetezés lehetőségének megteremtése is. Többlet-havidíjért elektronikus műsorrögzítővel felszerelt médiabokszok is kaphatók, illetve nagy felbontású HD-adások vételére alkalmas készülékeket is igényelhetnek a felhasználók. Kérdéses ugyanakkor, hogyan élnek az előfizetők az új lehetőségekkel, mennyire lesznek fogékonyak az újdonságokra, amelyek közül például a nagy felbontású televíziószolgáltatás (HDTV) részükről is beruházást igényel, hiszen csak LCD- vagy plazmatévéken lehet igazán érzékelni a különbséget. Az utóbbi két év drasztikus árcsökkenésének köszönhetően ugyanakkor már Magyarországon is az új típusú készülékek iránt van a legnagyobb kereslet, és egy előrejelzés szerint 2010-re 1,5 millió nagy felbontású tévé lesz hazánkban.
A HDTV-szolgáltatás elindítását elsőként a T-Kábel Magyarország Kft. jelentette be március elején, de tegnaptól a UPC kínálatában is szerepel ez a lehetőség. Igaz, egyelőre mindkét szolgáltatónál csak három csatorna szerepel a kínálatban; ebben nagy szerepet játszik, hogy még viszonylag kevés az ilyen jellegű tartalom. A 700 ezer kábeltévé-előfizetővel rendelkező UPC a digitális kábelszolgáltatás elindításában korántsem tekinthető úttörőnek, hiszen például a második számú hazai kábelcég, a T-Kábel már 2005 végétől kínál tematikus minicsomagokat digitálisan. Szintén 2005-ben indította el a kábeles digitális műsorelosztást a miskolci központú PR-Telecom, az összesen mintegy hetvenezer ügyfelet kiszolgáló társaság szolgáltatására jelenleg közel ötezren fizetnek elő – közölte érdeklődésünkre Kendi Péter, a vállalat ügyvezető és kommunikációs igazgatója. Jelenleg tízféle digitális programcsomagot kínálnak, amelyek mellé az elmúlt évben vezettek be két új csomagot. Ezek elsősorban azok számára lehetnek érdekesek, akik jellemzően egy televíziót használnak és megelégednek egy szűkebb, de árában kedvezőbb szolgáltatással. A vállalat célja, hogy az év végére néhány „elszigetelt” rendszer kivételével mindenhol elérhetővé tegyék digitális kábelszolgáltatásukat. A teljes átállás is szerepel a tervek között, de ehhez előbb az előfizetőket kell hozzászoktatni egy új technológiához, ez pedig nem könnyű feladat. A folyamat elindult, de ahhoz, hogy az analóg szolgáltatást teljesen felváltsa a digitalizált rendszer, legalább tíz évre van szükség – állítja Kendi Péter. A társaság egyébként készül a HDTV-szolgáltatás elindítására is; az elképzelések szerint az olimpia idejére elérhető lesz minden olyan rendszerükön, ahol már működik a digitális kábeltévé.
A TvNetWork Nyrt. több mint fél éve indította el digitális kábelszolgáltatását, jelenleg négy minicsomagban összesen húsz csatornát érhetnek el a cég ügyfelei – mondta Nemes Attila, a társaság igazgatóságának elnöke. A tervekben szerepel, hogy a jelenlegi kínálatban szereplő valamennyi analóg csatornát digitálisan is hozzáférhetővé teszik. A műszaki felkészülés még két-három hónapot vesz igénybe, azonban a széles körű digitális kábeltévé-szolgáltatás elindítását nagymértékben befolyásolja az is, hogyan sikerül megállapodniuk a tartalomtulajdonosokkal – közölte Nemes Attila.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.